Kerékpár: Rajt Buda várában

2003.07.01. 21:43
Címkék
Szombaton tartják a 4. MVM-Duna Maratont, a hegyikerékpár-verseny szervezői a keddi sajtótájékoztatón elárulták: biztonsági okokból már nem tudnak nevezéseket elfogadni, mert eddig több mint 1200-an jelezték indulási szándékukat.
Az amatőrökre is gondoltak, ezért két útvonal – amelyeknek 90 százaléka erdei terep – választható: a profikra 100 kilométeres táv vár, amelynél 2700 méter a szintkülönbség, míg a 65 kilométeres erőpróbán 1800 méteres szintkülönbséget kell leküzdeni. A rajt 10 órakor Buda várában, a Nemzeti Galéria előtti Savoyai Teraszon lesz, ahonnan a versenyzők motoros felvezetéssel – legfeljebb 20 kilométer/órás sebességgel – eltekernek a Pálvölgyi-barlangig, majd ott "élesben” is elkezdődik a viadal. A szervezők összesen mintegy 5000 érdeklődőre számítanak, a szurkolók számára betétprogramokat is biztosítanak. Az MVM-Duna Maratonon – amely a szaktárca, a GYISM Sport 25-sorozatának egyik kiemelt szabadidős sportrendezvénye – több kategóriában hirdetnek győztest: a juniorokat, a szeniorokat, a férfiakat és a nőket külön díjazzák. Bővebb információk a www.sportaktiv.hu internetes oldalon.Savoldelli sem indul

PÁRIZS. Újabb sztárjáról kényszerül lemondani a Tour de France-on a német Telekom: az olasz Paolo Savoldelli vírusos megbetegedés miatt nem indul a szombaton kezdődő Francia körversenyen. A tavalyi Giro győztesét honfitársa, Giuseppe Guerini helyettesíti. Változás történt Bodrogi László csapatában is: a lengyel Piotr Wadecki ugyancsak megbetegedett, helyette a négyszeres Tour-induló olasz Davide Bramati került a Quick Step-Davitamonba.

Bettini a világelső

LAUSANNE. A nemzeti bajnokságok után a nemzetközi szövetség kiadta a legfrissebb országúti világranglistát. Az olasz Paolo Bettini vette át a vezetést, annak ellenére, hogy a korábbi első, Erik Zabel vasárnap megnyerte a német bajnokságot. A legmagasabban jegyzett magyar kerekes, Bodrogi László öt helyet visszacsúszott, jelenleg a 82. helyen áll.

Országúti világranglista
Az élcsoport: 1. (legutóbbi helyezése: 3.) Paolo Bettini (olasz, Quick Step-Davitamon) 2095 pont, 2. (1.) Zabel (német, Telekom) 2053.75, 3. (2.) Simoni (olasz, Saeco) 1997, 4. (4.) Rebellin (olasz, Gerolsteiner) 1887, 5. (6.) Armstrong (amerikai, US Postal) 1797, 6. (5.) Frigo (olasz, Fassa Bortolo) 1679, 7. (7.) McEwen (ausztrál, Lotto-Domo) 1550, 8. (8.) Beloki (spanyol, ONCE) 1414, 9. (10.) Petacchi (olasz, Fassa Bortolo) 1402, 10. (9.) Heras (spanyol, US Postal) 1346.25, …82. (77.) Bodrogi László (magyar, Quick Step-Davitamon) 507
Legfrissebb hírek

„Életem legfontosabb versenyén nyugodtabb voltam, mint valaha” – Kropkó Jázmin a dakari ezüstéremről

Egyéb egyéni
11 perce

Nagy ember a kispályán – hetvenéves lett Kozma Mihály

Magyar válogatott
33 perce

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
57 perce

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
1 órája

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
8 órája