Atlétika: Annus idei legjobbját dobta

2003.06.29. 22:58
Címkék
Kezdjük a jó hírrel! Annus Adrián idei legjobbját, 82.73 métert ért el a prágai Grand Prix II-es verseny kalapácsvetőszámában. Mivel a szombathelyiek Európa-bajnokának 83.39 méter a legjobb eredménye, ez ugyancsak biztató a közelgő világbajnokság előtt. Csakhogy Annus ezzel az eredménnyel sem tudott nyerni!
"Murofusi Kodzsi elképesztően nagyot dobott – ismerte el Annus. – Igaz, a verseny után azt mondta, én hoztam ki belőle ezt a teljesítményt, a 84.86 métert. Most lehetnék letört is, amiért a nagy álmom, a világbajnoki cím elúszni látszik. De nem teszem, hiszen én is kezdek feljönni. Oszakában három métert kaptam tőle, ez most már csak kettő volt. Ráadásul a sok küszködő, nyolcvan méter alatti verseny után végre jól szerepeltem. Persze ha az első, nyolcvankét méteren felüli kísérletem nem a szektoron kívül landol, másként is alakulhatott volna. De ez sajnos megzavart. Azt tudtam már korábban is, hogy Kodzsi képes ilyen teljesítményre, ezzel nem lepett meg. Most mégis azt mondom, egy kis esélyt azért érzek a legyőzésére. Nagyon kemény lesz, de összejöhet. Ha Párizsban akkorát dobok, mint most Prágában, és nem nyerek vele, nem lesz egy szavam sem.” Hogy Murofusi teljesítményét értékén tudjuk kezelni, elmondjuk, hogy ezzel a japán dobó a harmadik az örökvilágranglistán Jurij Szedih és Szergej Litvinov mögött. További magyar sikerekről is beszámolhatunk, hiszen Szeglet Zsolt 400 méteren 46.10 másodperccel a harmadik helyet szerezte meg, míg Dobos Gábor a 100 méter előfutamában idei legjobbját, 10.27 másodpercet ért el, majd a döntőben ezt tovább javította, és a világbajnoki kvalifikációt jelentő 10.20-szal lett negyedik. Grand Prix II-es sorozat, 9. állomás, Prága
Férfiak. 100 m (–0.1): 1. Drummond 10.10, 2. C. Miller 10.11, 3. Zakari (ghánai) 10.15, 4. Dobos Gábor (magyar) 10.20. 400 m: 1. T. Benjamin (brit) 45.86, 2. B. Simpson (jamaicai) 45.86, 3. Szeglet Zsolt (magyar) 46.10. 1500 m: 1. P. Korir (kenyai) 3:34.77. 110 m gát (+0.8): 1. Bramlett 13.27, 2. C. Phillips 13.37. 400 m gát: 1. Muzik (cseh) 48.76. Távol: 1. Streete-Thompson (kajmán-szigeteki) 815 (+0.9). Súly: 1. Godina 20.74, 2. A. Nelson 20.71, 3. Karlsson (svéd) 20.58. Kalapács: 1. Murofusi (japán) 84.86 (a világ idei legjobbja), 2. Annus Adrián (magyar) 82.73, 3. Charfreitag (szlovák) 81.81, …5. Botfa Péter (magyar) 78.71
Nők. 400 m: 1. Zikina (orosz) 51.61. 3000 m: 1. Tobiasz (ukrán) 8:51.32. 100 m gát (0.0): 1. Damu 12.84, 2. M. McKelvy 12.84. Rúd: 1. Dragila 451, 2. Hamácková (cseh) 451. Diszkosz: 1. Pospísilová (cseh) 63.79
(A nem jelült nemzetiségűek amerikaiak.)

Brit–orosz–amerikai válogatott viadal, Glasgow
Férfiak. 100 m: 1. Chambers (brit) 10.15, 2. Montgomery (amerikai) 10.26. 200 m: 1. B. Williams (a) 20.95. 400 m: 1. D. Brew (a) 45.32. 800 m: 1. Krummenacker (a) 1:46.00. 1500 m: 1. J. Mayock (b) 3:37.92. 3000 m akadály: 1. Potapovics (orosz) 8:23.71. 400 m gát: 1. Rawlinson (b) 48.44. Távol: 1. D. Phillips (a) 818. 4x100 m: 1. Egyesült Államok 38.60
Nők. 100 m: 1. Kiszlova (o) 11.34. 200 m: 1. Kapacsinszkaja (o) 23.34. 400 m: 1. Poszpelova (o) 51.20. 800 m: 1. Hruscseljova (o) 2:00.38, 2. Zsao (o) 2:00.38. 400 m gát: 1. Glover (a) 54.86. Magas: 1. Acuff (a) 198, 2. Kupcova (o) 195. Távol: 1. Upshaw (a) 699. Kalapács: 1. Kuzenkova (o) 70.03, 2. Mahon (a) 9.77. 4x100 m: 1. Egyesült Államok 43.09
A verseny végeredménye: 1. Egyesült Államok 137 pont, 2. Oroszország 113, 3. Nagy-Britannia 109
Legfrissebb hírek

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
27 perce

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
35 perce

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
36 perce

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
8 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
8 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
8 órája