Schumacher nagy harcra számít

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2003.06.24. 22:09
Címkék
Az új autóval elégedett, a hét végi versennyel kapcsolatban bizakodó, a rekordokkal nem foglalkozik  többek között ez derült ki Michael Schumacherről saját internetes honlapján.
Räikkönen javítani akar

NÜRBURGRING. Kimi Räikkönen javítani akar az Európai Nagydíjon – jelentette az MTI. „Természetesen a montreali eredmény, a hatodik hely messze elmaradt a várttól, de tragédiáról azért szó sincs. A gyenge rajthelyem ellenére bekerültem az elsô nyolcba, és hátrányom csak három pont Michael Schumacherrel szemben – így a McLaren-Mercedes finn klasszisa. – Nyolc futam és rengeteg begyűjthetô pont vár még ránk. A Nürburgringen érdekes pályán kell majd versenyeznünk, szerencsére végig jó ritmusban száguldhatunk.”
Räikkönen javítani akar

NÜRBURGRING. Kimi Räikkönen javítani akar az Európai Nagydíjon – jelentette az MTI. „Természetesen a montreali eredmény, a hatodik hely messze elmaradt a várttól, de tragédiáról azért szó sincs. A gyenge rajthelyem ellenére bekerültem az elsô nyolcba, és hátrányom csak három pont Michael Schumacherrel szemben – így a McLaren-Mercedes finn klasszisa. – Nyolc futam és rengeteg begyűjthetô pont vár még ránk. A Nürburgringen érdekes pályán kell majd versenyeznünk, szerencsére végig jó ritmusban száguldhatunk.”
"Az F2003-GA egyszerűen csodálatos autó, remek teljesítményre képes – dicsérte Schumi a maranellóiak csodajárgányát a világhálón. – Minden pályán, technikáson, gyorson egyaránt rendkívül erős. A mostani Európai Nagydíjon sem lesz másként: mi leszünk elöl. A Ferrarinak egyébként is fekszik a nürburgringi pálya, az utóbbi években jól ment nekünk az Eifel-hegységben.” A világbajnoki címet védő és a legutóbbi nagydíj óta – Kimi Räikkönen kárára – ismét vb-listavezető német mindig élvezi a nürburgringi viadalt: "Fantasztikus érzés a Nürburgringre jönni, amely hazai pálya a számomra, hiszen szülővárosom, Kerpen közelében fekszik.”
Arra a kérdésre, hogy mire számít az idény második felében, az ötszörös világbajnok így felelt: "Az idén óriási harc várható a vébécímért, úgy fest, az utóbbi évekkel ellentétben most csak az utolsó pillanatban dől el a bajnokság. Szeretnénk folytatni győzelmi sorozatunkat (Schumacher az utóbbi öt futamból négyet megnyert – a szerk.), jóllehet, tudjuk, hogy a McLaren és az igencsak feljavult Williams is esélyes az elsőségre.” Schumacher hozzátette még: a csata kiélezett, véleménye szerint a zárásig többször is változni fog a legjobbak közti sorrend. A német pilóta mindazonáltal kiemelte: semmi meglepő sincs abban, hogy a Ferrari az egyéni pontversenyben és a konstruktőrök között is átvette a vezetést.
Ami a Schumi-rekordokat illeti, a már eddig is temérdek csúccsal büszkélkedő sofőr két újabb mérföldkőhöz érkezhet el a hét végén. A sportág történetében elsőként ő lépheti át az 1000 pontos határt – jelenleg 999-nél tart –, s győzelme esetén 50. alkalommal ünnepelhet ferrarisként. "Valóban nagyszerű lenne a Nürburgringen elérni ezt a két rekordot, de be kell valljam: a csúcsok igazán sohasem érdekeltek…” – zárta mondandóját.
Nemcsak a Ferrari első számú pilótája, Ove Andersson is kifejtette, mit vár az évad második részétől. A Toyota csapatvezetője elégedetlen a team 2003-ban gyűjtött mindössze négy pontjával, mégis rózsaszínben látja a jövőt. "Az autó, a csapat és a versenyzők is kitűnőek, a remek Kanadai Nagydíj után csakis szép lehet a folytatás” – mondta Andersson.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
1 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
1 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
1 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
1 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
2 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
2 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik