Kewell közelebb az Arsenalhoz

2003.06.24. 21:48
Címkék
Folytatódik a Leeds United "kifosztása. Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a több európai klub által megkörnyékezett Harry Kewell távozik, bár továbbra is bizonytalan, hova teszi át a székhelyét.
A legesélyesebb jelölt az Arsenal, amely állítólag hétmillió fontos ajánlatot tett, de csak négymilliót adna készpénzben, a maradék fejében Jermaine Pennant vagy Ray Parlour játékjogát engedné át. Az ausztrál szélső ügynöke, Bernie Mandic azt ígérte, hogy a hónap végéig eldől, mi lesz védence sorsa. Ez azért is valószínű, mivel a Leeds elnöke, John McKenzie világossá tette: a klub nem akar úgy járni, mint Lee Bowyerrel, akinek a szerződéshosszabbításával addig-addig totojáztak, míg végül ingyen eligazolhatott. "Ha megfelelő ajánlatot kapunk, Kewellnek döntenie kell, vagy elmegy, vagy hosszabbít” – jelentette ki McKenzie.Paul Robinson a másik, akinek kifele áll a szekere rúdja az Elland Roadról, de a fiatal kapus esetében a Leeds egyelőre arra vár, hogy az Aston Villa új ajánlattal jelentkezzen a már egyszer elutasított hárommilliós helyett.A Tottenham ezzel szemben vadul próbál erősíteni, leginkább egy gólerős csatárral. Glenn Hoddle próbálkozásai az utóbbi egy évben – Fernando Morientes, Kevin Phillips, Bobby Zamora – rendre kudarcot vallottak, s most már nagyon sürgős az ügy, mert ugyebár a következő szezonban Teddy Sheringham sem áll rendelkezésre. (A 37 éves támadó az újonc Portsmouth gárdájával egyezkedik, de menedzsere szerint még nyitott más egyesületek érdeklődésére is.) A kiszemelt a friss UEFA-kupa-győztes Porto húszéves, portugál válogatott tehetsége, Hélder Postiga, akivel (-ről) a hivatalos közlemény szerint "előrehaladott tárgyalásokat” folytat a Spurs.Mozgolódik a Newcastle is, Sir Bobby Robson nem mondott még le a Feyenoord ausztrál légiósáról, Brett Emertonról, de álmai netovábbja az lenne, ha sikerülne megkaparintania Ronaldinhót a Real Madrid és a Manchester United orra elől. Megerősítette viszont, hogy William Gallast, a Chelsea francia védőjét nincs szándékában a St. James' Parkba vinni. Shola Ameobi mindenesetre már most nagy terveket szövöget, függetlenül attól, hogy kik lesznek az újdonsült csapattársai: "A bronzérem remek eredmény volt, de jó, ha mindenki tudomásul veszi, most már az első helyre törünk” – figyelmeztette jóakaratúan a vetélytársakat.Az állandó aranyvárományos Manchester szakvezetője, Sir Alex Ferguson kemény hétnek néz elébe. Folytatnia kell Ronaldinhóért a harcot (a Paris SG vezetőinek kitartását nézve nincs jobb szó rá), s közben meg kellene tartania segítőjét, a Real által megkörnyékezett Carlos Queirózt. Érdekesség, hogy Ferguson "alól” már három másodedzőt – Archie Knox, Brian Kidd, Steve McClaren – csábítottak el az Old Traffordon töltött ideje alatt.A következő idénytől ismét megváltozik a Ligakupa neve: az eddig Worthington-kupának hívott versengés a jövőben a Carling sörmárka nevét viseli majd.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
6 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
6 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
6 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
6 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
7 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
7 órája