Polgár Judit ismét parádézott

2003.06.21. 22:47
Címkék
Ez aztán nem volt mindennapi parti! Polgár Judit fantasztikus játékkal győzte le Tejmur Radzsabovot a franciaországi szupertorna utolsó előtti, szombati játéknapján.
Az azeri nagymester – mint az később kiderült – nem jól taktikázott, hiszen a Szvesnyikov-változatot játszotta meg a szicíliai védelemben, amely már Joel Lautier-nek sem vált be pár fordulóval korábban a női világranglista vezetője ellen. A szombati összecsapáson Radzsabov sötéttel is támadólag lépett fel, ám akciójának végrehajtása közben nem a kellő óvatossággal járt el, így Polgár ellentámadásba lendülhetett. A végjátékra Radzsabov másodhúzó gyalogjai teljesen elszigetelődtek, ráadásul világosnak még egy szabadgyalogja is fenyegetően menetelt az átváltozási mező felé. Polgár pontos játékkal kihasználta ezeket a gyengeségeket, és megszerezte a győzelmet. A magyar nagymester ezzel annyi pontot szerzett, amennyit várt magától, és a befejező forduló előtt a harmadik helyen áll.Idehaza az 51. női országos bajnokság első napjának rangadóján Dembo Jelena meggyőző játékkal verte meg a magyar olimpiai csapat első táblását, Vajda Szidóniát.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
5 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
5 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
5 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
5 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
6 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
6 órája