Rómában igen meleg van

2003.06.20. 23:39
Címkék
"A Juventus a világ legerősebb együttese, és sohasem mondtam, hogy a Roma játékosa akarok lenni  jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Nicola Legrottaglie, a Juve új szerzeménye, aki a Chievótól igazolt a "zebrákhoz.  A családomnak és nekem is rengeteg áldozatot kellett hoznom a pályafutásom érdekében, de most végre azt mondhatom, megérte. Már beszéltem Lippi mesterrel, és alig várom, hogy elkezdjük a közös munkát.
A válogatott Legrottagliét bemutató sajtótájékoztatón megjelent a Juve teljes vezérkara, élén Luciano Moggi sportigazgatóval, aki ismét megerősítette, hogy a klub nem kíván újabb játékosokat vásárolni a nyáron. (Ezt persze nem illik komolyan venni, hiszen ugyanezt mondta a védő megszerzése előtt is, igaz, utóbb azzal mentegette magát, hogy "a váratlanul adódó kedvező alkalmakat illik kihasználni”.)Legrottaglie klubcseréje Rómában sem maradt visszhang nélkül, igaz, a "farkasok” szurkolói nem örültek túlságosan a hírnek. Közülük kétszázan azonmód a trigoriai edzőtáborhoz vonultak, és elkezdtek Sensi elnök ellen tüntetni. A presidente határozatlansága miatt dühöngők végül két óra elteltével elvonultak, miközben érkezett a hír, hogy a Roma máris megmozdult: Franco Baldini sportigazgató keddre a fővárosba hívta Arquillát, a Monacóban játszó mexikói hátvéd, Marquez menedzserét.Ha Fabien Barthez elhagyja a Manchester Unitedet, akkor Sebastien Frey lesz az utóda – jelentette ki Vigorelli, a Parma kapusának menedzsere, aki szerint ugyanakkor szinte elképzelhetetlen, hogy Sir Alex Ferguson elköszönjön kedvenc hálóőrétől, még akkor sem, ha Barthez bizony számtalan hibát elkövet.Bősz tárgyalások zajlanak a Sampdoria és az Atalanta között. Az A-ligába feljutott genovai klub három futballistát is meg akar venni a B-ligába most kiesett bergamói együttestől: a kapus Massimo Taibit, a szinte minden poszton bevethető Luciano Zaurit és az irányító Cristiano Donit. A hírek szerint egyik futballista sem szeretné a következő idényt a Serie B-ben tölteni.Végül néhány rövidhír. A Benfica három játékost akar kölcsönkapni a Milantól: Demetrio Albertinit, José Marit és Coloccinit, azaz három olyan futballistát, akik a 2002–2003-as idényben az Atlético Madrid szolgálatában álltak; az eddig a negyedik ligás Alto Adigénél dolgozó Attilio Tesser lett a másodosztályú Triestina új edzője; a mostanáig a harmadosztályú Martinát irányító Vincenzo Patania a második ligás Messina kispadjára ülhet le; elképzelhető, hogy a Napoli hazacsábítja Gianfranco Zolát a Chlesea-ből, bár a nápolyi klub eléggé rosszul áll anyagilag.
Legfrissebb hírek

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
5 perce

Vívó-vb: nincs magyar negyeddöntős a férfi párbajtőrözőknél

Egyéb egyéni
14 perce

1976 – Fél évszázada, hogy Montrealban elsőre 94.58-ig repült Németh Miklós gerelye

Népsport
33 perce

Az Arsenal szerződtetné Vinícius Júniort a Real Madridból – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
44 perce

Az angyalföldiek edzője, Erős Gábor Győrhöz is kötődik

Labdarúgó NB I
56 perce

Birkózás: jön a bakui U17-es világbajnokság, magyar éremesélyesekkel

Utánpótlássport
1 órája

MLS: újabb Gazdag Dániel-gól, a magyar légiós tizenegyesével nyert a Columbus

Légiósok
1 órája

Szépség és szörnyeteg: a hollóházitól a hatlábú kutyán át a herendiig

F1
1 órája