Asztalitenisz: Statisztikások jutalmazása

2003.06.19. 21:57
Címkék
A Hewlett-Packard újabb egy évvel meghosszabbította a világ legeredményesebb asztalitenisz klubjával, a Statisztikával 12 esztendeje fennálló együttműködési szerződését. "A HP mindig szívén viselte a különböző közösségek támogatását, az oktatás és az egészségügy mellett, folyamatosan szponzorálja a sportot, mert fontosnak tartjuk, hogy így álljunk a hazai tehetségek mögé” – fogalmazott a szerződés aláírása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Beck György vezérigazgató, aki hozzátette, hogy cége az asztalitenisz mellett más sportágakat – vízilabda, kajak-kenu, vitorlázás és labdarúgás – is szponzorál. Mint ismeretes, a nagy hagyományokra visszatekintő, 25-szörös BEK-győztes klub kedden – 1968 óta megszakítás nélkül – immár 36. alkalommal hódította el a csapatbajnoki címet, míg Boros Tamara, az együttes horvát légiósa pedig a legjobb női európai játékosként bronzérmes lett a májusi világbajnokságon, Párizsban. A szakosztály vezetősége természetesen az újabb világcsúcsot felállító együttes tagjainak és edzőinek is jutalmat adott át, míg a Borosnak a Hewlett-Packard nevében egy díszes serleget nyújtott át a vezérigazgató.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
4 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
4 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
4 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
4 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
5 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
5 órája