Műúszás: Csapatban is a vb-n

Vágólapra másolva!
2003.06.18. 22:35
Címkék
A világbajnokságok történetében első alkalommal nem csupán egyéniben és párosban, hanem a csapatversenyben is érdekelt lesz Magyarország. Mint Szále Kata, a szinkronúszó-válogatott szövetségi kapitánya elmondta, lassan kialakul a július 13-án, Barcelonában rajtoló vb-re utazó magyar keret, csupán a csapat összeállításában van még egy kérdőjel.
Az már korábban eldőlt, hogy egyéniben a rutinos Marschalkó Petra megy vízbe, párosban pedig Marschalkó mellett Ökrös Anna és Kárpáti Bernadett. A megállapodás szerint – a szabályok lehetőséget adnak rá – Ökrös a szabadonválasztott során, Kárpáti pedig a technikai programban lesz Marschalkó partnere. A kapitány szerint az egyéniben és párosban a legjobb 24 közé kerülés már jó eredménynek számítana, a csapat esetében pedig a legjobb húszba jutás a cél. Annak ellenére, hogy a világbajnokságon minden számban lesz magyar érdekeltség, a sportág anyagi helyzete továbbra sem megnyugtató, ennek jele: a szövetség támogatása mellett a versenyzők saját zsebből is finanszírozzák a világbajnoki részvételt. Szále amúgy már a 2006-os, budapesti Európa-bajnokságot is szemelöt tartja Mint mondja, szeretné elérni, hogy hazai medencében maradandót alkosson a műúszó-válogatott. Egy biztos, a lelkesedéssel nincs gond, az anyagiakról pedig már esett szó…
Legfrissebb hírek

Karriercsúcsot döntene hazánk első számú teniszezője – videó

Tenisz
20 perce

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
34 perce

Néhány nap karácsonyi pihenő jön az osztrák ligában

Jégkorong
56 perce

Úszás: nemzetközi évbúcsúztató Győrben, hazai sikerekkel

Utánpótlássport
1 órája

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
1 órája

Eltűnőben a tét nélküli felkészülési meccsek: Ázsiában is érkezik a Nemzetek Ligája

Minden más foci
1 órája

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
1 órája

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik