Asztalitenisz: Jakab parádés sorozata

2003.06.17. 22:11
Címkék
Molnár János-emlékverseny, cseh nemzetközi bajnokság, MOATSZ-kupa, magyar bajnokság, spanyol nemzetközi bajnokság, lengyel nemzetközi bajnokság: a négy hónap alatt megrendezett hat jelentős ifjúsági verseny közös nevezője mindegyik győztese, azaz Jakab János. Igen, a BVSC fiatal tehetsége immár hónapok óta sorra nyeri a különböző hazai és nemzetközi tornákat, ami azért is bravúr, mert még csak 17 esztendős, vagyis a korosztályában az idein kívül még egy esztendőt eltölthet. Ilyen sorozatra még az oly sokat emlegetett Zwickl Dániel – aki egyébként ugyancsak BVSC-s nevelés – sem volt képes az ifjúságiak között, hiszen ő egy korosztállyal lejjebb, a serdülőknél érte el a nagyobb sikereit. És Jakab János fentebb említett sorozatához hétfő este jött egy újabb cím, hiszen bár a döntőben nem játszott, ám ettől függetlenül tagja az 1991 után ismét bajnoki címet szerző BVSC felnőttcsapatának. Nem csoda hát, hogy a nemzetközi szövetség legújabb ifjúsági világranglistáján, a német Süss, a francia Bobillier és a portugál Apolonia mögött a negyedik legjobb európaiként a 16. helyen áll, s így már a július 11-én kezdődő újvidéki ifjúsági Európa-bajnokságon is éremesélyesként állhat majd asztalhoz.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
4 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
4 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
4 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
4 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
4 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
5 órája