8. csoport: Későn ébredtek az észtek

2003.06.11. 23:34
Címkék
A Tallinnban pályára lépő horvátoknak kötelező volt a győzelem továbbjutási reményeik életben tartásához, Otto Baric tanítványai ennek megfelelően vehemensen kezdték az ütközetet  a 6. percben majdnem meg is szerezték a vezetést, amikor Poom kapus Olic elől mentve a kapufára ütötte a labdát.
A horvátok kezdeti lelkesedése aztán alábbhagyott a hazaiak fegyelmezett védekezésének köszönhetően, igaz, Poomnak Prso, majd Srna bombáját kellett hatástalanítania a szünet előtt.Jellemző volt a találkozó "menetirányára”, hogy az észtek csak a fordulást követően jutottak először szöglethez, veszélyt azonban nem jelentettek a vendégek kapujára. Nem úgy a horvátok! A 69. percben Simunic óriási helyzetbe került, de bombáját követően Poom szögletre tolta a labdát, nem sokkal később viszont már a kapus sem segíthetett, amikor Niko Kovac estében lőtt a kapuba Rapaic balról érkező beadása után (tegyük hozzá: a labda Piiroja hátáról pattant a hálóba).Tulajdonképpen ezen a ponton kezdték a mérkőzést a csapatok, ugyanis az addig csak bekkelő észtek megpróbálkoztak a támadásokkal is, viszont fellazult a védelmük, így a kapuk felváltva forogtak veszélyben. Újabb gól azonban egyik oldalon sem esett, azaz a horvátok elérték céljukat.Belgium szintén győzelmi kényszer alatt lépett pályára, a "vörös ördögök” szerencséjére azonban a harmatgyenge andorrai nemzeti tizenegy tette tiszteletét Gentben, így a hazaiak nagyon simán hozták a kötelezőt.Észtország–Horvátország 0–1 (0–0)
Tallinn, 3000 néző
V: Hamer (luxemburgi). G: N. Kovac (77.)
ÉSZTORSZÁG: Poom – Allas ( Zahovaiko 82.), Stepanov, Piiroja, U. Robba – Leetma, M. Robba (Reinumäe, 72.), Kristal, Zelinski – Oper, Lindpere (Lemsalu 83.)
HORVÁTORSZÁG: Pletikosa – Tomas, Simunic, Zivkovic – Simic (T. Maric, 61.), Srna, N. Kovac, Rapaic (Rosso, 80.), Babic (J. Leko, 74.) – Prso, Olic

Belgium–Andorra 3–0 (2–0)
Gent, 12000 néző
V: Smolik (fehérorosz). G: Goor (25., 68.), Sonck (43.)
BELGIUM: De Vlieger – De Cock, Van Buyten, Dheedene (Van der Heyden, 78.), Simons, Goor (Soetaers, 83.), Clément, Baseggio, Buffel (Martens, 83.), M. Mpenza, Sonck
ANDORRA: K. Álvarez – Txema, I. Lima, Jonas, A. Fernández, Sonnejee (Lucendo, 81.), T. Lima, Ayala, J. Sánchez (Eskura, 58.), Pujol, E. González (I. Álvarez, 70.)
Legfrissebb hírek

Piastri, Bearman és Colapinto sem ül autóba a Magyar Nagydíj kezdetén

F1
4 perce

Autósport: díjat alapított Dávid Sándor emlékére az MNASZ

Egyéb autó-motor
17 perce

Osváth Attila: A Twente ellen nehéz dolgunk lesz – videó

Európa-liga
24 perce

Gazsó Péter: A fordulópont a németek elleni negyeddöntő volt

Kézilabda
52 perce

A Sydney után a Füchse Berlinnel, a Burgannal és az Al-Ahlival játszhat a Veszprém a férfi kézilabda-klubvilágbajnokságon

Kézilabda
58 perce

Tuboly Máté meglátogatta a felvidéki tejfalusi focitábort

Magyar válogatott
1 órája

Az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke megerősítette: tárgyalnak Guardiolával

Olasz labdarúgás
1 órája

Rogers Londonba igazolásában nagy szerepe volt legjobb barátjának, Cole Palmernek

Angol labdarúgás
1 órája