6. csoport: Görög gól a végén

Vágólapra másolva!
2003.06.11. 23:47
Címkék
Kiegyenlített első negyedóra után a 15. percben százszázalékos gólszerzési lehetőséget hagytak ki a hazaiak. Fisszasz cselezgetett a balösszekötő helyén, és amikor a büntetőterületen belülre ért, az őt kísérő Rebrov hátulról finoman kibillentette az egyensúlyából. Némi meglepetésre a játékvezető habozás nélkül a tizenegyespontra mutatott, ám Jannakopulosz erős, középre tartó lövését Sovkovszkij kiütötte.
Két perc múlva Jannakopulosz, Vrizasz összjáték után az utóbbi 16 méterről csak centikkel lőtt a jobb sarok mellé. A nagy mezőnyfölényben játszó görögök egymás után alakították ki a helyzeteket, a 31. percben például Fisszasz kétszer is közelről hibázott. A 36. percben Dellasz 22 méteres, bombaerős szabadrúgása tornásztatta meg az ukrán kapust, ám Sovkovszkij ismét a helyén volt.A második félidő elején Sevcsenko egyedül állt szemben a görög kapussal, de nem tudta ellőni mellette a labdát. Az ukrán felvillanást újabb görög helyzetek követték, Kutosz átemelését a védők a kapu torkából vágták ki. A 87. percben dőlt el a meccs: Cartasz bal oldali beadását a másik csereember, Hariszteasz előrecsúszva kotorta a hálóba az ötösről. A 93. percben Kalinyicsenko egyenlíthetett volna, de az önfeláldozó védőknek sikerült elé vetődniük.Görögország–Ukrajna 1–0 (0–0)
Athén
V: De Bleeckere (belga). G: Hariszteasz (87.)
GÖRÖGORSZÁG: Nikopolidisz – Szeitaridisz, Dabizasz, Dellasz (Hariszteasz, 46.), Kapszisz – Fisszasz, Lakisz (Kutosz, 66.), Karagunisz, Zagorakisz (Cartasz, 72.) – Jannakopulosz, Vrizasz
UKRAJNA: Sovkovszkij – Zakarljuka (Kalinyicsenko, 89.), Fedorov, Holovko, Neszmacsnij – Timoscsuk, Huszin, Sevcsuk – Voronyin (Pukanics, 92.) – Sevcsenko, Rebrov (Vorobej, 62.)

Észak-Írország–Spanyolország 0–0
Belfast
Legfrissebb hírek

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
9 perce

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
11 perce

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
29 perce

A jótékonyság volt a lényeg, azért győzött a huszonnégy óráson

Csupasport
37 perce

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
56 perce

Magyar állampolgár lett a DVTK amerikai játékosa

Kosárlabda
1 órája

Két orosz síugrónak semleges státuszt adott a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája

Humphries reméli, hogy nem ez volt Paul Lim utolsó meccse a vb-ken

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik