Újabb argentin siker

2003.06.09. 21:05
Címkék
Argentína továbbra is százszázalékos Japán ellen. Az Oszakában lejátszott ötödik JapánArgentína találkozón a vendéggárda az ötödik  ezúttal meglepően könnyű  győzelmét aratta ázsiai riválisa ellen.
Az első félidőben Pablo Aimar volt a főszereplő. A valenciai középpályás sorra hozta helyzetbe társait, akik közül ketten voltak eredményesek: Saviola a büntetőterületen belülről, Zanetti pedig 20 méterről vette be Narazaki hálóját. Érdekesség, hogy Saviola az áprilisi Líbia elleni meccsen is eredményes volt, míg Zanetti a 72. válogatott találkozóján a negyedik gólját szerezte meg.A második félidő elején a japánok meglepték az argentinokat, és egy szöglet után Akita Jutaka fejesével szépítettek. A japán támadások azonban nagyon hamar abbamaradtak,
Barátságos mérkôzések

Japán–Argentína 1–4 (0–2)

Oszaka
V: Fandel (német). G: Akita (54.), ill. Saviola (30.), Zanetti (44.), Romeo (78.), Narazaki (82. – öngól)
JAPÁN: Narazaki – Narahasi, Akita, Morioka, Hattori – Ogaszavara (Santos, 46.), Nakata K. (Fukunisi, 46.), Inamoto, Nakata H. – Nakajama (Okubo, 46.), Szuzuki (Nagaj, 64.)
ARGENTÍNA: Cavallero – Quiroga, Coloccini, Placente – Zanetti, Castromán (Heinze, 36.), Cambiasso, Aimar (Riquelme, 62.), Galletti – Saviola (Romeo, 71.), Solari (Rodríguez, 75.)

Ecuador–Kolumbia 0–0

Madrid
V: Rubinos Pérez (spanyol). K: G. Espinoza (70.)
ECUADOR: J. Espinosa – U. de la Cruz, Hurtado, G. Espinoza, George – E. Méndez, Obregón, Ayoví, Chalá – O. Tenorio (Poroso, 71.), Baldeón (C. Tenorio, 46.)
KOLUMBIA: L. E. Martínez – Vallejo, I. R. Córdoba, Yepes, Arizala (Ramos, 73.) – Patino, Caballero (Rivas, 46.), Ó. Díaz (Acosta, 88.) – G. Hernández – Murillo (Alcázar, 56.), Becerra

Costa Rica–Chile 1–0

San José, 14 000 nézô
V: Pineda (hondurasi). G: R. Fonseca (88.). K: C. Álvarez (83.)
COSTA RICA: R. González – M. Wright, Luís Marin, L. González – Castro (Chinchilla, 58.), G. Martínez, M. Solis (R. Fonseca, 74.), Centeno, Ja. Soto (Castro, 46.) – Bryce (Vallejos, 81.), Saborio (Scott, 57.)
CHILE: N. Tapia – C. Álvarez, Rojas, Contreras, R. Pérez – Meléndez, Maldonado, B. González (M. González, 75.), Mirosevic (C. Nunez, 46.) – Martel, H. Tapia

Egyesült Államok–Új-Zéland 2–1 (1–1)

Richmond, 9116 nézô
V: Liu (kanadai). G: Klein (21.), Kirovski (65.), ill. Coveny (23.)
EGYESÜLT ÁLLAMOK: Hahnemann (Cannon, 46.) – Berhalter, Vanney, Bocanegra (Gibbs, 63.), Cherundolo, Lewis, Stewart (Martino, 68.), Armas, Klein (Convey, 76.), Kirovski, Twellman (Beasley, 88.)
ÚJ-ZÉLAND: Utting – Oughton, Zoricich, Nelsen (Hay, 75.), Vicelich, Burton, Elliott (De Gregorio, 85.), Davis (Mulligan, 80.), Hickey, Killen (Smeltz 75), Coveny

Dél-Korea–Uruguay 0–2 (0–1)

Szöul
V: Tosimicu (japán). G: Hornos (12.), Abreu (53.)
DÉL-KOREA: Li Vun Dzse – Pak Csung Kjun (Li Jung Pjo, 46.), Cso Bjung Kuk, Kim Te Juung, Li Ki Hjung (Szong Csong Guk, 62.), Ju Szang Csul, Li Eul Jong (Cso Dzse Dzsin, 57.), Kim Nam Il, Csa Du Ri, Szol Ki Hjon (Li Csun Szu, 46.), Csoj Jong Szu (Vang Dzsung Hjun, 68.)
URUGUAY: Munúa – Bizera, C. González (Aguiar, 59.), Lago, Lembo, Sosa, Abreu (Estoyanoff, 82.), Forlan (Peralta, 46.), Hornos (Perrone, 90.), Liguera, Recoba (J. Martínez, 71.)

míg az argentinok, elsősorban a cseréknek köszönhetően, feltámadtak. Az Aimar helyére beálló Juan Román Riquelme fantasztikus gólpasszt adott Romeónak, míg Maximiliano Rodríguez távoli bombája a kapufáról Narazaki kapusra, róla pedig a hálóba pattant.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
45 perce

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
51 perce

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
55 perce

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
57 perce

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
1 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
1 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
1 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
2 órája