Fitnesz: Jövőre ismét visszatérnek

2003.06.09. 21:27
Címkék
Bár a magyar résztvevők nem tudtak beleszólni a legjobbak versenyébe, osztatlan sikert aratott a Debrecenben megrendezett IFBB nyílt profifitnesz Európa-kupa és profi body building Európa-bajnokság.
A vasárnapi döntőre már több mint kétezren voltak kíváncsiak, a Főnix-csarnokban felállított pódiumon ezen a napon is bemutatkozott mind a 13 lány. A szabadon választott, akrobatikus elemekkel fűszerezett, magas színvonalú gyakorlatok elkápráztatták a nézőket. A mieinknek sem volt szégyellnivalójuk, hiszen Kállai Ildikó, és a korábbi tornász olimpikon, Óváry Eszter egyaránt kimagaslót nyújtott. Előbbi – mivel csak az első öt sorrendjét állapították meg, nem hivatalos információ szerint – a legjobb tízben végzett, utóbbi pedig elnyerte a profikártyát, amelyért versenybe szállt. Mindkét magyar induló elégedett lehetett eredményével, sőt Kállai Ildikó annak is örülhetett, hogy meghívták egy rangos virginiai viadalra, amelyre augusztusban kerül sor. A fürdőruhában és magas sarkú cipőben való bevonulás után a pontozók még egyszer alaposan szemügyre vették a hölgyek minden porcikáját, s azután döntöttek a helyezésekről. Az első debreceni fitneszkirálynőnek az amerikai Stacy Simonst választották, aki a cseh szépséget, Klaudia Kinskát előzte meg, míg a harmadik helyen a kanadai Kary Odiatu végzett. Az amerikai Beth Horn és Julie Child negyedik, illetve ötödik helye azt jelentette, hogy ők is részt vehetnek majd a Las Vegas-i Fitness Olympián. A férfiaknál vasárnap már csak húszan próbáltak szerencsét. Az ő produkciójuk talán még nagyobb tetszést aratott, különösen akkor volt hatalmas az ováció, amikor a kanadai Paul Dillett vezérletével néhányan lesétáltak a színpadról, és a nézők testközelből csodálhatták meg miként táncoltatják bicepszeiket a bronzbőrűek. A magyar színeket képviselő Kiss Horváth István a legjobb tizenöt végzett. És hogy kik kvalifikálták magukat a Mr. Olympiára? A cseh Pabol Jablonicky, az amerikai Rodney St. Cloud és Art Atwood, valamint két német "erőművész”, Ronnie Rockell és Heiko Kalbach.És hogy jövőre ismét találkozhatunk a sportág legjobbjaival Debrecenben, arra Kósa Lajos a biztosíték, hiszen a polgármester a versenyt követően úgy nyilatkozott: a város a következő öt esztendőben is kiemelten támogatja a rendezvényt.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
45 perce

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
51 perce

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
55 perce

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
58 perce

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
1 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
1 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
1 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
2 órája