Tesztelt a McLaren

Vágólapra másolva!
2003.06.07. 22:19
Címkék
Felemásra sikerült a McLaren-istálló új MP4-18-asának első komoly tesztje Barcelonában, ahol Kimi Räikkönen és David Coulthard is bizakodó volt a tréning után. A finn azonban egyszer több mint 200 kilométer/órás sebességgel kicsúszott, és öszszetörte az ezüst nyilat. A vb-éllovas csupán horzsolásokat szenvedett a térdén, az autó károsodásának mértékéről, mint ahogy az időeredményekről, nem érkezett jelentés. A csapat viszont közölte, hogy a baleset ellenére is a június 29-ei Európai GP-re tervezi az MP4-18 bemutatkozását.A többi csapat Monzában és Silverstone-ban tesztelt, a zsúfolt olaszországi pályán Felipe Massa Ferrarija, Angliában Ralf Schumacher Williams-BMW-je volt a leggyorsabb. A német ráadásul pályacsúcsot futott a Brit GP-nek otthont adó ringen.Jacques Villeneuve szerint csapattársa, Jenson Button monte-carlói balesete dönthet a brit pilóta pályafutásának további alakulásáról. "Ha az első nagy baleset nem veti vissza, akkor komoly sikereket fog elérni, ha viszont elkezd azon töprengeni, hogyan történt az ütközése, azzal elronthatja a pályafutását” – mondta Villeneuve. Button Monacóban szombat délelőtt 270 kilométer/órás sebességgel ütközött a gumifalnak, kórházba szállították, és ki kellett hagynia a futamot. "Ez volt az első komoly balesetem, de nem ijedtem meg. Amint lehet, vissza akarok ülni a BAR-Hondába” – fogalmazott Button, aki ezen a héten nem tesztelt. Villeneuve is pihent, ő hátfájás miatt hagyta ki a monzai tréning utolsó napjait.A BAR-csapat jövőre a Ferrari és a McLaren által az idén is alkalmazott trend szerint csak az idény közben mutatja be új autóját, a 006-ost. "Nagyon korán elkezdjük tesztelni az új Honda-motort és jó néhány elemet, ezeket a régi autóban használjuk, mielőtt Európába érve teljesen új négykerekűvel állunk rajthoz” – nyilatkozta Geoff Willis technikai igazgató.
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
21 perce

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
21 perce

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
46 perce

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
46 perce

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
48 perce

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
48 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
1 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik