A mezőny első felében haladnak a mieink a Marokkó-ralin

2003.06.07. 22:14
Címkék
Továbbra is imponálóan autózik a két versenyben lévő magyar páros a Marokkó-ralin. A Kis Sándor, Czeglédi Péter, valamint a Palik László, Darázsi Gábor kettős is húszon belül van az összetettben. A szombati nap annyiból más volt, mint a többi, hogy két szelektív szakaszból állt: az elsőn félelmetes dűnesorokon, a másodikon szerpentineken küzdöttek a pilóták. Kisék a 14., Palikék pedig a 20. helyen teljesítették a távot, ám ebben már benne volt egyórányi ásás is. Az erre a versenyre bérelt Bowlerrel autózó tévékommentátor egyébként elég rossz állapotban van, mivel az ülése nem tökéletes, így minden bukkanót a gerincében érez. Kis elmondta, hogy talán még a Dakaron sem volt ilyen nehéz napjuk, ők is ástak, orra estek, ennek ellenére az összetettben a 13. pozíciót foglalják el, miközben Palikék is bejöttek az első húszba (19.).
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
15 perce

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
21 perce

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
25 perce

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
28 perce

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
45 perce

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
46 perce

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
1 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
1 órája