Úszás: Gyorsít a miniszter

2003.06.06. 20:38
Címkék
A sportminiszter szerint világbotrány lenne, ha nem készülne el időben és az elvárt színvonalon a 2006-os budapesti Európa-bajnokságnak otthont adó sportuszoda-komplexum. Gyurcsány Ferenc erről azon a pénteki tanácskozáson beszélt, amelyet a Műegyetemen tartottak a lágymányosi uszodaegyüttes megépítésében érintett intézmények, egyetemek, önkormányzatok és szervezetek vezetői. A szakmai fórum kezdetén, jelen lehettek a sajtó képviselői is, az előkészületek mellett a központi téma az volt, miként lehet meggyorsítani a munkálatokat, hiszen a május végi kormányhatározat nyomán alig 36 hónap van hátra, hogy a lágymányosi egyetemi városrészben megszülessen a versenysport mellett a diák- és szabadidősportot is szolgáló új létesítmény. Gyurcsány előrebocsátva, hogy helyesnek és bölcsnek tartja a Lágymányosnak kedvező döntést, hangsúlyozta, a szűk három év akkor elegendő, ha az összes érintett jól és gyorsan dolgozik. Együttműködést kért mindenkitől, kiemelve annak fontosságát, hogy ha lehet, valamennyi kérdést, adott esetben a vitásakat is mihamarabb oldják meg. Szavai szerint világbotrány lenne, ha nem készülne el időben az új uszodakomplexum. A miniszter elmondta: két területen kértek ajánlattételt: egy tervezési program és egy szabályozási terv elkészítésére, június 10-i határidővel.
Legfrissebb hírek

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
1 perce

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
5 perce

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
8 perce

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
25 perce

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
26 perce

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
44 perce

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
1 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2 órája