Ázsiai győzelmek világcsúccsal

LANTOS GÁBORLANTOS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2003.06.02. 21:40
Címkék
Mexikóban, Sonora tartomány fővárosában megkezdődött a junior világbajnokság, amelyen 42 ország 247 versenyzője indul. Ez némileg kevesebb az előzetes nevezéseknél, de az ázsiai atípusos tüdőgyulladás, valamint az idei olimpiai kvalifikációs felnőtt világbajnokság jelentősége kissé megrostálta a mezőnyt.
A németek például senkit sem indítanak Hermosillóban, míg a magyar szövetség is csupán egy emelőt, a 94 kilós Vaspöri Gábort nevezte az eseményre. Még a nyitány előtt tartotta meg kongresszusát a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF), amelynek immár 169 tagországa van, hiszen a testület felvette tagjai közé Kelet-Timort és Makaót is. Az első versenynapon kizárólag ázsiai győzteseket ünnepelhetett a közönség, amely a 42 fokos nappali hőmérséklet elől szinte bemenekült a légkondicionált csarnokba. A női 53 kilósok között aranyérmet szerző thaiföldi Kuntatean Junpim két korosztályos világcsúcsot állított fel, a 48 kilós kategóriát a kínai Kao Vej uralta, míg a legkisebb férfiaknál honfitársa, Szu Hao-feng 15 kilót vert az ezüstérmesre.29. férfi és 9. női junior világbajnokság, Hermosillo

Férfiak. 56 kg. Világbajnok: Szu Hao-feng (Kína) 265 (120, 145), 2. Carlos Hernández (Kuba) 250 (107.5, 142.5), 3. Sergio Rada (Kolumbia) 242.5 (105, 137.5). Szakítás. Vb: Szu 120, 2. Dimitriosz Ki-rildisz (Görögország) 110, 3. Hernández 107.5. Lökés. Vb: Szu 145, 2. Hernández 142.5, 3. Rada 137.5 Nők. 48 kg. Vb: Kao Vej (Kína) 195 (85, 110), 2. Enga Sayed (Egyiptom) 170 (77.5, 92.5), 3. Gena Peris (Spanyolország) 167.5 (77.5, 90). Szakítás. Vb: Kao 85, 2. Sayed 77.5, 3. Peris 77.5. Lökés. Vb: Kao 110, 2. Sayed 92.5, 3. Peris 90
53 kg. Vb: Kuntatean Junpim (Thaiföld) 210 (95, 115), 2. Taylan Nurcan (Törökország) 200 (90, 110), 3. Csang Si-hung (Kína) 190 (85, 105). Szakítás. Vb: Kuntatean 95 – 95.5, juniorvilágcsúcs, régi: 90, Csang Hszi-kang, kínai, 1998, 2. Taylan 90, 3. Csang 85. Lökés. Vb: Kuntatean 115 – 115.5, juniorvilágcsúcs, régi: 115, Aj Hung-hszia, kínai 2002, 2. Taylan 110, 3. Csang 105
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik