Universiade - Tíz sportágban rajtolnak a mieink

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.05.09. 22:04
Címkék
Hazaérkezett a magyar universiade- csapat vezetője, Som Ferenc testnevelő tanár a dél-koreai Teguban tett látogatásáról. Az elsődleges cél az volt a szervezőbizottság részéről, hogy a csapatvezetők megtekintsék a versenyszínhelyeket, szálláshelyeket. Az eseményen a teljes Nemzetközi Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (FISU) vezérkara is részt vett, a különböző bizottsági üléseken az előzetesen nevezett 170 ország jelentkezői közül 32 csapatvezetője tájékozódott a legfontosabb tudnivalókról.
Két csapatsportágban (vízilabda és női kosárlabda) már sorsoltak is. A versenyzők 24 új épületben nyernek elhelyezést – 11 és fél ezer versenyző részvételére számítanak –, a helyiségek négy-nyolc személy részére készültek. A dél-koreaiak igen alapos előkészületeket tettek és tesznek azért, hogy megközelítsék a szöuli olimpia színvonalát. A nyári universiadén 13 sportágban 183 versenyszámban hirdetnek győztest. A versenyeket 56 helyszínen rendezik, ezekből 29 versenypálya, 27 pedig edzőhely. A versenyeket 11 ezer társadalmi munkás segíti; a minden bizonnyal pompás megnyitón 4071 sportoló szerepel majd. Az universiade lángja az első főiskolás-világbajnokság színhelyéről, Torinóból érkezik, és 12 napon át váltók viszik Dél-Koreán keresztül. A magyar csapatban tíz sportágban (atlétika, vívás, úszás, műugrás, ritmikus gimnasztika, vízilabda, cselgáncs, férfitorna, tenisz és női kosárlabda) körülbelül 130 versenyző szerepel az eseményen.
Legfrissebb hírek

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, hat gólt kapott a Villarreal a PSG-től

Bajnokok Ligája
3 perce

A megismételt büntetőből lőtt találat új erőt adott, a United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
4 perce

Kane csak gólpasszig jutott, a Bayern kettővel nyert az Atlético otthonában

Bajnokok Ligája
7 perce

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
21 perce

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
37 perce

Női kosárlabda Euroliga: Takács-Kiss csapata legyőzte a címvédőt

Kosárlabda
1 órája

Cunha három perc alatt duplázott a Roma ellen, az Inter simán veri a Feyenoordot – BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
2 órája

Olimpia 2036: teljes körű támogatást élvez otthon a dél-koreai pályázat

Egyéb egyéni
2 órája