Fitnesz – Kállai visszatérés előtt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.05.08. 21:12
Címkék
Június 7-én és 8-án rangos nemzetközi rendezvénynek ad otthont a debreceni Főnix-csarnok, hiszen a kétnapos Fitparádén rendezik meg az IFBB profi body building Európa-bajnokságot, valamint az IFBB profi fitnesz Európa-kupát.
A profi versenyzőket tömörítő szervezet korábban is számos világszínvonalú rendezvénnyel hívta fel magára a figyelmet, s a szervezők elszántságának köszönhetően az idén ismét találkozhatunk a sportág legnagyobb egyéniségeivel. Az esemény előkészítése óriási kockázatot jelent, hiszen a két verseny megszervezésének jelentős anyagi vonzata van, a 93 ezer dolláros versenylicencen kívül a profi Body Building Európa-bajnokságon 25 ezer dolláros, míg a Fitnesz Európa-kupán hatezer dolláros pénzdíjat kell szétosztani. A debreceni nyílt versenyek az év utolsó kvalifikációs lehetőségei lesznek a Mr. és Fitnesz Olympiára, vagyis a profik világbajnokságára, s tekintettel arra, hogy az IFBB törölte az utolsó két kvalifikációs lehetőséget, roppant erős mezőny várható Debrecenbe. Hazánk fitneszben és testépítésben is képviselteti magát, Kállai Ildikó négy év kihagyás után tér vissza, míg az egykori válogatott tornász, Óváry Eszter a profikártya elnyeréséért száll harcba. Testépítésben részt vesz Kiss Horváth István korábbi amatőr világbajnokunk és Giurgi Nicu, többszörös amatőr világelső.
Legfrissebb hírek

Vízilabda-vk: nehéz csoportban a válogatottjaink

Vízilabda
17 perce

José Mourinho szerint nehéz Görögországban játszani

Bajnokok Ligája
32 perce

„Álmodtam arról, hogy részt vegyek olimpián” – a dakari ifjúsági olimpia bronzérmese, Moór Ádám az NS-nek

Egyéb egyéni
32 perce

FIFA: a tanács elé kerülnek Infantino üzleti tervének bizalmas dokumentumai

Minden más foci
36 perce

A Ferencváros szoros meccsen nyert az Esztergom ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
46 perce

Súlyemelő-vb: Szong Guk Hjang világcsúcsokkal nyert három aranyérmet

Egyéb egyéni
59 perce

Jégkorong-vb: a „nagyok” nem akarnak az oroszok ellen játszani

Jégkorong
1 órája

De Miguel halála miatt a bajnoki és a BL-meccsek elhalasztását kéri a spanyol játékos-szakszervezet

Spanyol labdarúgás
1 órája