Mérkőzés előtt ne egyél lefejezett nyers halat!

– Röviden szólva, nem vagyok éppen fitt – fogalmazott tömören Kántor. – Az első éjszakámon már éjjel fél kettőkor felébredtem, és mert Japánban akkor koradélelőtt fél tíz körül jár az idő, reggeliztem egyet, aztán visszafeküdtem. Nem is tudom, mi lesz az esti válogatott edzésen. – Majd csak átvészeli, de mi volt… Akarom mondani, mi történt a Japán Kupában?– Akárcsak a bajnokságban, a kupában is a döntőbe jutás küszöbén véreztünk el. Az elődöntőben kikaptunk a NEC-től, meghatározónak bizonyult, hogy a harmadik játszmát elvesztettük 31:29-re. A bajnokságot végül a NEC nyerte, miután a Sakai Blazert három–nullra verte. De van egy érdekes sztorim.– Éspedig?– Két nappal a kuparajt előtt vacsorázott a csapat, és hét játékos, köztük én, alapos gyomorrontáson esett át. Lefejezett, tízcentis nyers halakat szószba mártva ettünk, a farkuknál kellett elharapni a falatot. Nos, húsz perc után már jelentkeztek a tünetek, én három napig kóvályogtam, a japánok csak két napig.– Ezek szerint nehezen jött meg az étvágy a sorozatmérkőzésen.– Az első napon három meccs várt ránk, és én kettőn nem is játszottam. Utána már mindig pályán voltam, az eredményt pedig már elmondtam. A két bronzérem egyébként kifejezetten értékes, ugyanis a klub nyolc év után kapaszkodott fel újra a dobogóra.– Hogyan búcsúztak el öntől?– Fantasztikus emberek. Hajnali fél hatkor indultam el a háztól, mégis ott volt az egyik edző és az egész csapat. A vezetőedző pedig a repülőtérre vágtatott ki, száznegyvennel száguldott a megengedett nyolcvan helyett, csak azért, hogy öt percet tudjunk beszélni.– Komolyan elérzékenyültem. Ezek után érdemes Japánban maradni, ott egy kis emberségben is van része a földi halandónak.– Még nem tudom, hogy visszatérek-e. Ahogy én, úgy a klub sem döntött még a közös jövőnkről, és van néhány ajánlatom Európából, így Olaszországból is.