Kerékpár - Perez nem mindig téved el

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2003.05.03. 22:38
Címkék
A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) hivatalosan is bejelentette, hogy 2003. május 5-től, azaz hétfőtől kötelezővé válik a sisak viselése a profik számára is. Mint ismeretes, eddig nem kötelező, csupán ajánlott volt a védőfelszerelés, ám a kazah Andrej Kiviljev halála miatt az UCI meghozta ezt a fontos lépést (a kerekes március 12-én halálos balesetet szenvedett a PárizsNizza-versenyen).
Szombaton eldőlt, hogy Davide Rebellin nem vehet részt a május 10-én kezdődő Giro d’Italián. A volt világranglista-vezető törött válla nem jött rendbe, és bár azóta több rövid viadalon részt vett (sőt, a frankfurtit meg is nyerte), most tíz napot pihennie kell, így a Gerolsteiner csapatkapitánya nem lehet ott az Olasz körversenyen.A zsűri utólagos döntése alapján két győztese lett a Romandiai körverseny 3. szakaszának: nemcsak a svájci Dufaux-t, hanem a szökésben lévő, ám a céltól 600 méterre (részben a szervezők hibájából) pályát tévesztő spanyol Francisco Perezt (Milaneza) is elsőnek hirdették ki. Szintén a pénteki etappal kapcsolatos hír, hogy balesetben elhunyt az egyik kísérő motorkerékpáros.Szombaton aztán Perez immár "rendesen” is megnyerte a hegyvidéki szakaszt, ezzel az összetettben is átvette a vezetést, ám a verseny sorsa csak a vasárnapi időfutam során dől majd el. 57. Romandiai körverseny (kiemelt kategória, Svájc)
4. szakasz, Monthey–Châtel–St-Denis (146.5 km): 1. Francisco Perez (spanyol, Milaneza) 3:56:07 (átlag: 37.22 km/ó), 2. Mazzoleni (olasz, Vini Caldirola) 21 mp h., 3. Jeker (svájci, Milaneza) 31 mp h., 4. Moos (svájci, Phonak) a. i., 5. Hamilton (amerikai, CSC) a. i., 6. Dufaux (svájci, Alessio) a. i. Az összetettben: 1. Perez 17:39:36, 2. Dufaux 29 mp h., 3. Moos 35 mp h., 4. Hamilton 43 mp h., 5. Jeker 44 mp h.
Következik: 5. (utolsó) szakasz, Lausanne–Lausanne (20.4 km, időfutam)

27. GP Larciano (1.2-es kategória, Olaszország)
Larciano–Larciano (200 km): 1. Juan Fuentes Angullo (spanyol, Saeco) 4:58:20 (átlag: 40.22 km/ó), 2. Colombo (olasz, Domina Vacanze) a. i., 3. Fontanelli (olasz, Mercatone Uno) 10 mp h., …5. Fra. Casagrande (olasz, Lampre) a. i.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
5 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
5 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
5 órája

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
6 órája

Századokon múlott két továbbjutás is, Urbán Zita érett futással döntős

Atlétika
6 órája

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
6 órája

Nem jutottak döntőbe női kalapácsvetőink az atlétikai Eb-n

Atlétika
6 órája