Polgár Judit kétszer is legyőzte Izetát

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2003.05.02. 20:57
Címkék
Már az első játéknapon bebizonyosodott, hogy Baszkföld csapatának esélye sincs a három szupersztárral felálló Világválogatott ellen.
Polgár Judit: jogos a mosoly
Polgár Judit: jogos a mosoly
Polgár Judit: jogos a mosoly
Polgár Judit: jogos a mosoly
Polgár Judit: jogos a mosoly
Polgár Judit: jogos a mosoly
A bemutató jellegű esemény nyitó fordulójában a hat lejátszott partiból egyetlen győzelmet sem szerzett a hazai gárda. A felek szombatig a sportág három műfajában is megmérkőznek egymással, csütörtökön a vakpartik során Polgár Judit Felix Izetával meccselt. Ahogy az eredményből kitűnik, a női világranglista vezetője "látta át” jobban a helyzetet az oda- és a visszavágón is, ráadásul úgy, hogy mindössze 25, illetve 19 lépést tett meg a két találkozó során. Izeta nagyon gyenge napot fogott ki, az általa elkövetett óriási hibák azt jelzik, hogy a tábla megtekintése nélküli játék nem az ő erőssége.
A baszkok részéről Txelu Fernandez már szerencsésebb volt, hiszen a számítógép adta lehetőségeket jól használta ki, és két döntetlent ért el a volt FIDE-világbajnok Anatolij Karpovval szemben.

Baszkföld–Világválogatott csapatmérkôzés, Santurtzi
1. nap. Vakjátszmák: Izeta–Polgár Judit (magyar) 0:1, Polgár Judit–Izeta 1:0
Számítógéppel támogatott játszmák: Fernandez–Karpov (orosz) döntetlen, Karpov–Fernandez döntetlen
Rapidjátszmák: Gomez–Anand (indiai) 0:1, Anand–Gomez 1:0
Az összesítésben: Baszkföld–Világválogatott 1:5
A másik egykori bajnoknak, Viswanathan Anandnak sem kellett megizzadnia. Mario Gomeznek 301 Élő-ponttal kevesebbje van, mint az indiainak, tehát nem lehetett túl sok reménye a győzelemre. Anand egyébként is a világ legjobbjának számít a rövidített gondolkodási idejű partikban. A nemzetközi ranglista harmadikjának nem is jelentett gondot, hogy megszerezze a teljes pontot mindkét összecsapáson.
Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
6 perce

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
40 perce

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
50 perce

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
50 perce

Szilágyi Dorottya: Igazi kis harcosok a fiataljaink!

Vízilabda
1 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
1 órája

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
1 órája

Szlovén válogatott középpályás érkezett az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik