Olimpiai bajnokok a Balaton vizén

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2003.05.02. 21:55
Címkék
Szombattól egy héten át ismét Balatonföldvárra irányul a nemzetközi vitorlásvilág tekintete, hiszen a Spartacus Vitorlás Egylet rendezésében kerül sor a csillaghajósok tavaszi nyílt Európa-bajnokságára.
Az eseményre rekordnevezés érkezett, hiszen 25 ország 76 hajója készül megküzdeni egymással. Mivel a verseny nyílt, több dél-amerikai csapat is részt vesz rajta, sőt, Ausztráliából és az Egyesült Államokból is érkeztek sportolók. S ha már a mezőnynél tartunk, mindenképpen említést érdemel, hogy világ- és Európa-bajnokok, valamint olimpiai érmesek sora száll vízre. Hogy csak pár nevet említsünk: a tavalyi világbajnok brit páros, Iain Percy és Steve Mitchell – a 26 esztendős Percy egyébként Sydneyben még finnben nyert olimpiai bajnoki címet –, vagy a spanyol Jose Maria van der Ploeg, Pablo Ararteva kettős, ahol az előbbi versenyző ugyancsak olimpiai aranyérmes, 1992-ben Barcelonában nyert finnben. Szintén a vízen üdvözölhetjük a hajóosztály doyenjét, az osztrák Hubert Raudaschlt, aki tízszer indult ötkarikás játékokon, s 1980-ban, Tallinnban ezüstérmes lett.Miután sok csillaghajós próbálja ki magát nagyhajón is, ugyancsak megfordul nálunk az Amerikai-kupa selejtezőjén, a Louis Vuitton-kupán részt vevő GBR Challenge kormányosa, Ian Walker, valamint az olasz Prada csapatából Pietro D'Ali. Természetesen a teljes magyar élmezőny sem hiányzik majd a futamokról, amelyekből hatot tervez a rendezőség, ám már négy esetén is lehet végeredményt hirdetni.Eb-program
Május 3–4., edzőfutam
Május 5–10., versenyfutam
Május 11., tartaléknap

33. Olimpiai Hét, Hyéres
Tornádó (48, 10):
1. Mitch Booth, Herbert Dercksen (holland) 29.0, 2. Backes, Voiron (francia) 30.0, 3. Echavarri, Paz (spanyol) 33.0, …43. Litkey Árpád, Litkey Csaba (magyar) 316.9
49-es (53, 10): 1. Rodion Luka, Georgij Leoncsuk(ukrán) 38.0, 2. Brotherton, Asquith (brit) 41.0, 3. Martinez, Fernandez (spanyol) 42.0, …52. Hamrák Péter, Sükösd Balázs (magyar) 159.0
470-es. Férfiak (82, 12): 1. Johan Molund, Martin Andersson (svéd) 32.0, 2. Alvaro, Nunes (portugál) 37.0, 3. Wilmot, Page (ausztrál) 48.0, …64. Sallai Gábor, Olosz Dávid (magyar) 184.0, …70. Czégai Péter, Kutassy László (magyar) 223.0, …75. D'Albini András, Szépfy Márton (magyar) 248.0, …79. Lovas Zsolt, Szamódy Balázs (magyar) 280.0. Nők (55, 11): 1. Szofia Bekatoru, Emilia Culfa (görög) 46.0, 2. Via Dufresne, Azon (spanyol) 70.0, 3. Dekleva, Maucec (szlovén) 72.0, …14. Weöres Márta, Payr Anna (magyar) 136.0
Laser (160, 9): 1. Roope Suomalainen (finn) 23.0, 2. Suneson (svéd) 27.0, 3. Blackburn (ausztrál) 32.0, …158. Tenke Tibor (magyar) 246.0
Finn (58, 9): 1. Ben Ainslie (brit) 26.0, 2. Godefroid (belga) 51.0, 3. Kuret (horvát) 51.0, 52. Pallay Tibor (magyar) 369.0, …54. Lovas Péter (magyar) 394.0

SZÖRF
33. Olimpiai Hét, Hyéres Mistral (49, 12):
1. Jon-Paul Tobin (új-zélandi) 18.0, 2. Fridman (izraeli) 30.0, 2. Santos (brazil) 40.0, …16. Gádorfalvi Áron (magyar) 151.0, …41. Varga Gábor (magyar) 379.0, …44. Utassy Lóránd (magyar) 394.0
Legfrissebb hírek

Premier League: Brentford–Liverpool

Angol labdarúgás
3 perce

Női vízilabda ob I: a KSI vendégeként nyert a Szeged

Vízilabda
5 perce

Három tizenegyest és hat gólt hozó meccsen ikszelt a Girona; hazai pályán kapott ki a Bilbao a La Ligában

Spanyol labdarúgás
7 perce

A ráadásban csikarta ki a győzelmet a Dortmund

Német labdarúgás
16 perce

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
21 perce

A Körmend és az Atomerőmű is 100 pont fölé jutott, a Falco egy ponttal maradt el tőle a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
43 perce

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
43 perce

Norvégiában is hibátlan maradt a Metz a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
47 perce
Ezek is érdekelhetik