Egyenlített a Philadelphia Flyers

H. T.H. T.
2003.05.02. 21:04
Címkék
Két kelet-európai hokis, a cseh Roman Cechmánek és a szlovák Michal Handzus tette a legtöbbet azért, hogy a Philadelphia ne kerüljön a szakadék szélére az Ottawa elleni főcsoport-elődöntőben. Előbbi 28 lövést hárítva már másodszor ért el shutoutot a ligaelső Senators elleni párharcban, míg utóbbi nevéhez fűződik az a mindent eldöntő gól, amellyel a Flyers a negyedik meccsen két vállra fektette a kanadaiakat.
"Számomra édesmindegy, hogy kapott gól nélkül vagy négyszer kapitulálva hozzuk a mérkőzést a rájátszásban. Csakis az számít, hogy győzelemmel zárjuk a találkozót” – fejtegette a cseh hálóőr, aki a csata második összecsapásán úgy őrizte meg ketrecét a góltól, hogy 33 pakkot tett ártalmatlanná. Cechmáneknek ezúttal kevesebb dolga akadt, mint április 27-én, csapata ugyanis remekül védekezett: a hátvédek már a középső harmadban megakasztották a vendégek támadásait, akik alig tudtak lövőhelyzetet kialakítani a hajrában."Már megint megcsinálta. Persze nem ért váratlanul, hogy nem kapott gólt, hiszen remek kapus” – dicsérte Keith Primeau csapatkapitány Cechmáneket, aki hét perccel a vége előtt parádézott különösen, amikor a svéd Magnus Arvedson löketét hatástalanította mellkasával.Handzus, aki Chris Therien korongjába tette bele a botját, első találatát jegyezte az idei playoffban (sőt, először volt eredményes 33 meccs óta) – mondhatni, a legjobbkor vette be az ellen hálóját.NHL, rájátszás, 22. játéknap
Keleti főcsoport. Elődöntő. 4. mérkőzés
Philadelphia Flyers–Ottawa Senators 1–0
Keleti főcsoport. Elődöntő. 4. mérkőzés
Philadelphia Flyers–Ottawa Senators 1–0
(1–0, 0–0, 0–0). Gólszerző: Handzus (18.). Kapusok: Cechmánek 28 védés/28 lövés, ill. Lalime 25/26
A négy győzelemig tartó párharc állása: 2–2. Az 5. mérkőzést magyar idő szerint vasárnapra virradóra játsszák Ottawában.
Legfrissebb hírek

Változtatás után: sikeres Eb

Úszás
7 perce

Iraola Liverpoolja nagy tempóval és győzelemmel hangolt az idényrajtra

Minden más foci
15 perce

Sima dunaszerdahelyi siker a felvidéki rangadón

Minden más foci
26 perce

Szettgyőzelemig jutott a magyar női röplabda-válogatott a spanyolok ellen

Röplabda
43 perce

La Liga: Gulácsi nélkül ikszelt Santanderben a Villarreal, gond nélkül nyert az Espanyol

Spanyol labdarúgás
48 perce

Légiósok: Bolláék gólparádét rendeztek; Csinger, Skribek és Gruber bemutatkozott új csapatában

Légiósok
50 perce

Ökölvívás: magyar győzelem nélküli nap az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

NB III: Tischler Patrik mesternégyest ért el, a Dorog hét gólt vágott; a Szolnok ötöt kapott

Labdarúgó NB II
1 órája