Baumgartner Zsolt pechje

2003.05.02. 20:49
Címkék
Baumgartner Zsolt mindössze egy kört tudott megtenni a Formula3000-es bajnokság spanyol viadalának szabadedzésén, mert az autóján eltört a jobb hátsó felfüggesztés öntvénye. A magyar versenyző valahogy elvergődött a boxig, de ezzel tönkretette két gumiját, miközben a többieknek megmaradtak az új abroncsok az időmérésre.
Az időmérés egy fokkal szerencsésebben alakult, eleinte még arra is volt reménye a magyarnak, hogy a mezőny első harmadából várja a szombati rajtot, utóbb azonban az új gumik által biztosított fölény az ellenfelek javára billentette a mérleg nyelvét. "Volt egy jó köröm, és utána lehetett volna egy még jobb is. Az első két szekcióban nagyon gyors voltam, a harmadikban azonban megcsúsztam, és elszállt az esély – mondta Baumgartner. – Akkor a tizedik helyen álltam, ám amint a többiek feltették az új gumikat, úgy gyorsultak fel, és úgy csúsztam én visszább.”A magyarnak végül meg kellett elégednie a 16. pozícióval, tehát továbbra is elég rosszul alakul számára az idény. Érdekesség, hogy a pole pozíciót az olasz Giorgio Pantano szerezte meg, aki az első versenyen nem muzsikált valami fényesen, viszont tavaly nyert Spanyolországban. Formula–3000-es nemzetközi bajnokság, 2. futam
A rajtsorrend: 1. Giorgo Pantano (olasz, Durango) 1:33.958 (átlag: 181.229 km/ó), 2. Wirdheim (svéd, Arden International) 1:34.246, 3. Van Hooydonk (belga, Team Astromega) 1:34.385, 4. Ri. Sperafico (brazil, Coloni Motorsport) 1:34.441, 5. Janis (cseh, Superfund-ISR-Charouz) 1:34.447, 6. Schroeder (francia, Superfund-ISR-Charouz) 1:34.476, …16. Baumgartner Zsolt (Coloni Motorsport) 1:35.289
Legfrissebb hírek

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
20 perce

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
44 perce

Kezdődjék az egyéves élményutazás

Kajak-kenu
53 perce

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
1 órája

Vass Sándor: 80!

Kézilabda
1 órája

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
8 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
8 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
8 órája