Franciaország-Egyiptom 5-0. Fiatal művészek klubja

2003.05.01. 20:00
Címkék
Lehet, hogy nem is Marcel Desailly új válogatottsági csúcsáról, hanem inkább a generációváltás megkezdéséről lesz nevezetes a szerdai Franciaország Egyiptom mérkőzés, amelyen a "kékek nagyobb megerőltetés nélkül küldtek egy ötöst a különösen védekezésben gyenge afrikai gárdának.
"Pedretti, Kapo és a többiek jelentik a biztosítékot arra, hogy a szép lassan elbúcsúzó idősebb világ- és Európa-bajnokok nem hagynak betölthetetlen űrt maguk mögött” – mondta a lefújás után például maga az ünnepelt, a 104. válogatott mérkőzését letudó, ezzel az eddigi francia csúcstartót, Didier Deschamps-ot megelőző Desailly. A csapatkapitány mellett csak két igazi veterán, az első félidőben egy ritka nagy bravúrt bemutató Fabien Barthez és a balhátvéd Bixente Lizarazu képviselte a "régieket”. Zinedine Zidane a Real Madridban rá váró feladatokra való tekintettel kapott pihenőt, és részben klubja kérésére nem érkezett meghívó a Juventust erősítő Lilian Thuramhoz sem.Jacques Santini szövetségi kapitány nem habozott kihasználni a kísérletezési lehetőséget: "Zizou” távollétében Robert Pires nemcsak jól mozgatta a csapatot, hanem másfél év után gólt is szerzett a válogatottban; Willy Sagnol három gólban is főszerepet játszott beadásaival – ráadásul jobbhátvéd létére kétszer ballal kanyarította a labdát a kapu elé; Benoit Pedretti és Olivier Dacourt először alkotott labdaszerző duót a középpályán; Thierry Henry és Djibril Cissé első ízben kezdett egymás mellett a nemzeti csapatban – szereztek is három gólt kettesben; az utolsó fél órára beálló Olivier Kapo előbb remek gólpasszt adott auxerre-i csapattársának, Cissének, majd nemkülönben szép gólt lőtt (harmadik válogatott meccsén ez volt a második találata)."Már-már fájóan ínyencnek kellene lenni ahhoz, hogy e mérkőzés után elégedetlenkedjek. Egy most először összeálló csapattal nemcsak kiütéses győzelmet arattunk, hanem szép gólokat is szereztünk” – mondta a válogatottat egy körülbelül negyventagú klubként kezelő szövetségi kapitány. Könnyen elképzelhető, hogy Santini a júniusi, hazai pályán megvívandó Konföderációs-kupán nagy terhet rak majd az ifjú trónkövetelők vállára. Igaz, részben kényszerből: Patrick Vieira szinte biztosan nem lehet ott a tornán sérülése miatt, és valószínűleg a mostani mecscset megelőző utolsó edzésen megsérülő Emmanuel Petit sem lesz kész a harcra.Franciaország–Egyiptom 5–0 (3–0)
Saint-Denis, 54 554 néző
V: Busacca (svájci). G: Henry (25., 34.), Pires (45.), D. Cissé (62.), Kapo (79.)
FRANCIAORSZÁG: Barthez – Sagnol, Gallas, Desailly (Mexés, 75.), Lizarazu – Wiltord (Moreira, 71.), Pedretti, Dacourt, Pires (Rothen, 66.) – D. Cissé (M. Silvestre, 82.), Henry (Kapo, 58.)
EGYIPTOM: el-Hadari – Gali (Emam, 75.), el-Szakka, el-Tabej – Fati, Abdaziz, Ahmed Hasszan, Szaid, el-Szajed (el-Szaid, 72.) - Ahmed Hoszszam, Hamza (Goda, 46.)
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
3 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
3 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
3 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
3 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
3 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
3 órája