Desailly új csúcs előtt

2003.04.29. 22:11
Címkék
A júniusi Konföderáció-kupa előtt a ma esti az utolsó alkalom, hogy pályára lép a nyári torna leendő házigazdája, a francia válogatott. A "kékek Egyiptom elleni találkozójának főszereplője Marcel Desailly lesz: a legutóbbi két Eb-selejtezőt kihagyó csapatkapitány 104. mérkőzését játssza a nemzeti csapatban, azaz megdönti a francia válogatottsági rekordot.
"Kár, hogy nincs itt nagyszerű barátom, mert akkor most rákacsintanék” – mondta a keddi clairefontaine-i sajtótájékoztatóján Desailly, a jelenleg a Monaco edzőjeként dolgozó Didier Deschamps-ra célozván , akitől a csapatkapitányi karszalagot már korábban megörökölte, szerdán pedig a válogatottsági csúcs következik. A válogatottban tíz esztendeje bemutatkozó 35 éves hátvéd a szerencsét, a súlyos sérülések elmaradását nevezte a válogatottbeli hosszú élet egyik titkának, majd egy lehetséges fordulópontra is utalt: "A balul sikerült tavalyi világbajnokság után elköszönhettem volna, de azt mondtam magamban, van még mit adnom ennek a csapatnak.”Ami a mai mérkőzést illeti, Desailly mellett jó néhány tapasztalt játékos lesz a pályán, de Zidane, Vieira, Makelele, Thuram és Trezeguet szimpla, illetve sérülés miatti pihentetése megnyitja a kaput a fiatalok előtt is. Jacques Santini szövetségi kapitány a Barthez – Sagnol, Gallas, Desailly, Lizarazu – Petit, Pedretti, Pires, Wiltord – Cissé, Henry tizenegyet készül pályára küldeni a Stade de France-ban.A franciákkal most először meccselő egyiptomi csapat is tartalékos lesz: Mohszen Szaleh kapitány nem számíthat a játékmesterre, Mohamed Barakatra, valamint az egyiptomi bajnokság leghatékonyabb góllövőjére, Ahmed Belalra. Igaz, az afrikaiak pontszerzése nemcsak nélkülük, velük is meglepetés lenne.Franciaország–EgyiptomSaint-Denis, 20.45 (Tv: Eurosport, TF1, TV5 – élő)
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
48 perce

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
49 perce

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
52 perce

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
1 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
1 órája