A helyünkre kerültünk

Sz. G.Sz. G.
2003.04.29. 22:33
Címkék
Noha magabiztosan nyilatkozott, egyúttal vagányságot ígért az Európa-bajnokság előtt Meléndez-Pál Bea csapatkapitány, a magyar női ifjúsági válogatott játékosainak keze gyakorta megremegett a vasárnap befejeződött zágrábi kontinensviadalon.
Első négy meccsükből mindössze egyetlen játszmát csíptek meg fiataljaink, végül a 7. helyért lejátszott találkozón megemberelték magukat, és legyűrték Fehéroroszországot. Ezzel nemcsak önmaguknak, és a sportágnak, hanem az Eb-n szurkoló mintegy húsz magyar szülőnek is (végre) örömet szereztek. Persze a fent leírtak önmagukban túlságosan is szomorú képet festenének, ezért meg kell jegyeznünk: mégiscsak Európa-bajnokságot rendeztek Horvátországban, és mégiscsak a földrész hetedik legjobb együttese a magyar."Januárban bejutottunk a krémbe, és most a helyünkre kerültünk – fogalmazott Jókai Zoltán vezetőedző. – Van négy-öt olyan ország, amely mindig résztvevő az Eb-n, a többiek pedig cserélődnek, a szerencsén, illetve a selejtező csoportbeosztásán múlik, hogy ott lehetnek-e a legeslegjobbak között. Nos, Zágrábban megtapasztalhattuk, hogy mi viszonylag könnyebb csoportból vívtuk ki a továbbjutást, és el kell ismerni: a hetedik hely a realitás. Persze bravúrral sikerülhetett volna a terv, azaz a hat közé kerülés is. Ami egyértelmű: az első négy helyezett, így Horvátország, Olaszország, Szerbia - Montenegró, valamint Oroszország messze megelőzi a többi válogatottat.”Kiderült, a torna rangjához képest kevés volt a hat nap felkészülés, már csak azért is, mert a riválisok döntő többsége egész évben együtt készül, mintegy klubként funkcionál. Az idény közben egymást hívják meg a tornákra, és jó lenne, ha a magyar válogatott is kivívná azt a tekintélyt, amelynek köszönhetően kapós lenne az említett külföldi eseményeken. "Reményeink szerint a Héraklész-programba való bekerülés sokat segíthet, és csökkenhet a Zágrábban tapasztalt távolság – folytatta Jókai. – Nyitásban felvesszük a versenyt, de a fizikai felkészültségünk hiányos, hogy ne mondjam, egyes válogatottakéhoz viszonyítva húsz centivel kisebb az érintőmagasságunk. De említhetném a gondolkodást is, ugyanis sok-sok ponttal fizettünk a hosszú üresjáratokért. Nyitásfogadásban is akad lemaradásunk, no meg támadásban túl sok volt az alibimegoldás. Ezen a téren nagyobb határozottság szükségeltetik.”A szakvezető megemlítette a meghatározó játékosok hiányát is, azokét, akik nehéz helyzetben egyedül is képesek kicibálni a gödörből a többieket. Zágrábban ugyanis mindig egyszerre szenvedett önbizalomhiányban a csapat, vagy éppen egyszerre éledezett. Persze felfoghatjuk úgy is, hogy az összetartás továbbra is jellemzi a lányokat, és remélhetőleg az augusztusi világbajnokságon mindenki egyszerre lesz bátor és rátermett a feladatra.
Legfrissebb hírek

Videó: ezért lehetett szüksége Mbappénak védelemre a lefújás után

Foci vb 2026
5 perce

A három bajnoki címet szerző Takács Zsombort addig tartaná meg az MBH, amíg tudja

Kerékpár
17 perce

Gyémánt Liga: Jefferson-Wodden hajszállal Richardsson előtt női 100 méteren

Atlétika
27 perce

Varga Zsolt: Örülök, hogy egy nehezebb meccset játszottunk

Vízilabda
1 órája

Vb 2026: Hervé Renard már nem a tunéziaiak szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

„Mexikó labdás játéka az elmúlt tíz év legjobbja volt” – jöhetnek az angolok

Foci vb 2026
1 órája

Amerikai pite: csak alattomossággal nem lehet negyeddöntőbe jutni – vb-kibeszélő, 24. nap

Foci vb 2026
1 órája

Jó reggelt, jó szurkolást – újabb két meccs a napi programban

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik