Olaszország: Lippi óvatos

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2003.04.26. 22:03
Címkék
Szombat délután az AtalantaTorino találkozóval kezdődött meg a Serie A 30. fordulója. A bergamói mérkőzésen új edző debütált a hazaiak kispadján, a hét elején menesztett Gianni Vavassori helyét átvevő Giancarlo Finardi. Az új seprűazonban nem söpört valami jól, ugyanis a "bikák (az egykor az Atalantában játszó Donati két találatával) kétszer is vezettek, és bár a századik A-ligás mérkőzését játszó Doni mindkétszer egyenlített, az egy pontnak aligha örültek a kék-fekete drukkerek.
A vasárnapi folytatásban elsősorban a Juventusnak a Brescia elleni délutáni csatája lesz érdekes, másrészt az esti Inter–Lazio csata, ugyanis ezen a két mérkőzésen eldőlhet, hogy a milánói kék-feketéknek marad-e még esélyük a bajnoki cím megszerzésére.Marcello Lippi, a táblázatot hatpontos előnnyel vezető "zebrák” mestere mindenesetre semmit sem bíz a véletlenre: "A BL-ben bejutottunk a legjobb négy közé, de ettől még ez a bajnoki semmivel sem lett kevésbé fontos. Az első perctől kezdve számítok a vállsérüléséből felépült David Trezeguet-re, mert tartok a Bresciától: az elmúlt tizenhét fordulóban
A-liga
30. forduló, szombat délutáni mérkôzés: Atalanta–Torino 2–2 (Doni 76., és 91. – a másodikat 11-esbôl, ill. Donati 22. és 89.).
Lapzártánk után játszották: Roma–Milan 2-1

B-liga
32. forduló: Cagliari–Triestina 2–0 (Langella 47., Cammarata 85.). További hét mérkôzés lapzártánk után ért véget, az Ancona–Ascoli öszszecsapást vasárnap délután, a Sampdoria–Siena találkozót hétfô este rendezik meg.
A-liga
30. forduló, szombat délutáni mérkôzés: Atalanta–Torino 2–2 (Doni 76., és 91. – a másodikat 11-esbôl, ill. Donati 22. és 89.).
Lapzártánk után játszották: Roma–Milan 2-1

B-liga
32. forduló: Cagliari–Triestina 2–0 (Langella 47., Cammarata 85.). További hét mérkôzés lapzártánk után ért véget, az Ancona–Ascoli öszszecsapást vasárnap délután, a Sampdoria–Siena találkozót hétfô este rendezik meg.
nagyszerűen teljesített, és egy hete az Inter is szenvedett ellene.” Carlo Mazzone, az A-ligás edzők doyenje bízik a sikerben: "Az a szép ebben a bajnokságban, hogy nem mindig az erősebb csapat nyer. Az ősszel legyőztük a Juvét, és talán most sem kapunk ki, ha mindenki tudása legjavát nyújtja.”
Az esti Inter–Lazio mérkőzéssel kapcsolatban annyit mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a hazaiak közül hiányozni fog Gabriel Batistuta, aki a pénteki edzésen bokaszalag-húzódást szenvedett, ugyanakkor a vendégek soraiban pályára léphet a sérüléséből felépült Stam és Peruzzi.

Tv: a Sport1 vasárnap 14.45-től élőben közvetíti a Juventus– Brescia találkozót, majd 22.45-tól csúsztatva az Inter–Lazio rangadót
Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: a Millenáris lesz a másik helyszín

Egyéb egyéni
3 perce

Súlyos baleset árnyékolta be a budapesti pályakerékpáros versenyt

Kerékpár
16 perce

Másodszor is kikapott és búcsúzott a magyar páros a strandröplabda Eb-n

Röplabda
23 perce

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
37 perce

Kiss Csaba: Nagyon bízom a nemzetközi indulásban

Vízilabda
45 perce

A bokafájdalom ellenére magabiztosan teljesítette a Darálót

Csupasport
51 perce

Efraín Juárez: A helyzet túl zajos, de nem reménytelen

Európa-konferencialiga
52 perce

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
1 órája