Megvan a történelmi arany

A csarnok két rövid oldalán található átjárókba is bepréselődtek vagy százan, Kaposvárról is érkeztek ötvenen, így aztán majd szétvetette a falakat a feszültség. Ja, és számoljunk be egy kisebbfajta csodáról is, mégpedig a röplabda győzelméről a labdarúgás felett! Tudniillik éppen a finálé időpontjában játszották a Kazincbarcika–Bőcs NB II-es megyei focirangadót, amelyet a várható 600–800 néző helyett mindössze 400 fanatikus követett figyelemmel.
Mintegy 110 percet követően aztán kiderült, hogy a csarnokba zsúfolódók döntöttek jól, ugyanis a helyi kedvencek a klub történetének első bajnoki címét gyűjtötték be, mégpedig meggyőző játékkal.
Kegyetlen támadásbefejezések érzékeltették a játékosok eltökéltségét, a bennük rejlő, koncentrált energiákat, ugyanakkor a tét nagyságáról árulkodtak az első két felvonásban sorjázó nyitásrontások – az amúgy magas színvonalat ezek a bakik húzták le valamelyest. A centerek meglehetősen keveset tudtak hozzátenni a mérkőzéshez, az egyetlen kivételt Bunford jelentette, a borsodiak nagy megelégedésére. A Vajdaságból való középjátékos csak úgy duzzadt az erőtől, de nemcsak dinamit, hanem pontosság is jellemezte akcióit. A harmadik szettben – Schildkraut remek feladásainak is köszönhetően – uralta a légteret, a somogyiak pedig minden támadása után kapituláltak. Ám éppen ebben a fantasztikus izgalmakat hozó játszmában tudta visszacsalni a reményt a Kaposvár, amelynek edzője, Demeter György kétszer is helytartási hibát, no meg Bunford átnyúlását kérte számon a két játékvezetőtől. Hogy aztán ne keserű szájízzel érjen véget a döntő, a somogyiak negyedik szettlabdájukat értékesítették (miközben három meccslabdát hárítottak). A számukra kedvező részeredményből azonban nem tudtak lélektani előnyt kovácsolni, miután a három gyors hazai ász miatt megroggyantak, ráadásul az addig szürkécske Herichnek hirtelen sáncolós kedve támadt. Nem volt visszaút, a határozottabb, szilárdabb lábakon álló Vegyész megérdemelten szerezte meg történelmi léptékű aranyérmét.

Jánosi valósággal beleőrült a diadalba: első reakcióként megmászta a hálótartó vasat, eltorzult arccal üvöltött, majd pillanatokkal később egy szál alsógatyában csurgatta magára a pezsgőt. A kört alkotva ugráló borsodaikhoz szívesen csatlakozott volna Tóth Tiborné, a klubot működtető kft. egyik vezetője, csakhogy tolókocsiba kényszerült egy héttel korábbi bokatörése miatt. Ô a hétköznapokon is szívét-lelkét kiteszi az együttes érdekében, így méltán foglalhatta el (tolokocsijában ülve) azt az emelvényt, amelyről (anya)királynőként szemlélhette a meccs történéseit. A nagy ünneplésben aztán egy vidám hölgy nagy sebességre kapcsolva megutaztatta a parketten. A fogadáson (amelyre hivatalos volt a vesztes fél is) tojásból készített kiskakast kaptak a klubvezetők, illetve Kovács F. László, a Kazincbarcika ideális anyagi hátteréről gondoskodó BorsodChem vezérigazgatója. Elismerve az ő ténykedését a bajnoki cím formába öntésében, Schildkraut Krisztián csapatkapitány a főszponzor nyakába akasztotta élete ötödik bajnoki aranyérmét. Kovács F. László pedig megerősítette, hogy a BorsodChem továbbra is a röplabdázók mögött áll, és hosszú távra tervez.
Nem is kellett megnyugtatóbb kijelentés a boldogság fokozásához.