Meglehet, sokakat meglep, ettől még igaz: az AjaxMilan találkozót követően egyik táborban sem lehetett igazán elégedetlen embert találni. A gól nélküli döntetlen, úgy tűnik, mindenki számára megfelelő eredmény, jóllehet a továbbjutás szempontjából immár az olaszok vannak kedvezőbb helyzetben. Ronald Koeman, az Ajax vezetőedzője szavai alapján azonban még korai lenne temetni a négyszeres kontinenselsőt.

Ibrahimovicnak bosszankodni is ritkán volt alkalma a kihagyott helyzetek miatt

Ibrahimovicnak bosszankodni is ritkán volt alkalma a kihagyott helyzetek miatt
Vitathatatlan, hogy a fiatal erőkből álló holland gárda nem úgy futballozott, ahogyan azt a régmúltban megszokhattuk tőle, azaz a látványos, ötletes támadójáték helyett a szervezettségen volt a hangsúly a futballjában. A csatárok jobbára csak vergődtek a Milan-védők között, ugyanakkor a középpályán sokkal inkább a hazaiak akarata érvényesült. Többek között ennek köszönhető, hogy az olasz lapok is az amszterdami védők és középpályások dicséretét zengik.
"Az elején látott friss játék az egész idei Bajnokok Ligája-sorozatban jellemző volt a Milanra, a későbbieken azonban akadozott a motor. A középpálya nem működött, a csatárok felőrlődtek az Ajax védői között, így odalett az ünnep. Maxwell, Trabelszi és Pienaar volt a folyamatosan variáló holland gárda három legfontosabb embere. A Milan olykor rogyadozó térdű bokszolóra hasonlított, akit időnként kinevetett az ellenfele” – írta például a tekintélyes La Gazzetta dello Sport. Laptársa, a Corriere della Sera az elemzés mellett óvatos előretekintésre is vállalkozott: "Az Ajax volt a jobbik csapat, fölényben játszott, de hiába állt nagyobb terület a rendelkezésére, nem jelentett túl nagy veszélyt a Milan klasszis védelmére. A nulla nulla beleillik a Milan elképzeléseibe, ugyanakkor veszélyes eredmény, mert tudvalévő, hogy az Ajax idegenben jó eredményekre képes.”
A milánói futballisták közül Rui Costa vállalkozott rövid értékelésre: "Megállapíthattuk, hogy nagyon fiatal, ugyanakkor jól szervezett csapattal találtuk szembe magunkat. Úgy tűnt, az Ajax jó formában van, nekünk pedig gondjaink akadtak, képtelenek voltunk járatni a labdát, és csak az első félidőben tudtuk lezárni a hollandok elől a területeket. A hajrában azonban éreztük, az Ajaxnak a gólszerzés helyett sokkal fontosabb, hogy ne kapjon gólt, így mi várhatjuk kedvezőbb helyzetből a második meccset. Otthon élnünk kell az esélyünkkel!”
Talán Carlo Ancelotti, a Milan szakvezetője volt az egyetlen, aki dohogott is az amszterdami események miatt: "Nem volt könnyű mérkőzés, talán mi is többet tehettünk volna a sikerért. Jól kezdtünk, a későbbiekben azonban visszavettünk a gázból, megelégedtünk azzal, hogy nálunk van a labda. Csak a védekezésünkkel vagyok maradéktalanul elégedett.”
A továbbjutás érdekében a Milannak a San Siróban támadnia kell, márpedig ez az elmúlt BL-meccseken nem ment igazán a gárdának. Az Ancelotti-társulat a legutóbbi kilenc BL-meccsén öszszesen hét gólt szerzett, egynél többször egyik riválisa hálóját sem vette be. Márpedig a négybe kerüléshez gyaníthatóan gólra, gólokra lesz szükség…
Tudta-e, hogy…
…a Milan harmadik vizitálása alkalmával sem tudott gólt szerezni Amszterdamban? A Hollandiában első döntetlenjét elkönyvelő gárda korábban 6–0-ra és 2–0-ra kapott ki az Ajax otthonában. Ami szintén érdekes: a Milan az idei BL-szezonban először nem szerzett gólt idegenben.
| A meccs számokban | ||
| Ajax | Milan | |
| Lövési kísérletek | 11 | 4 |
| Kapura lövések | 4 | 3 |
| Szögletek | 6 | 4 |
| Szabálytalanságok | 14 | 14 |
| Leshelyzetek | 3 | 4 |
| Labdabirtoklás (%-ban) | 52 | 48 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







