2. csoport: Visszatérni az anyaföldre

2003.04.01. 21:12
Címkék
A csoportot vezető északi duó a pontok tekintetében alighanem továbbra is holtversenyben áll majd az élen szerda este, jóllehet mindkét táborban arról beszélnek, hogy az előttük álló meccs csak ránézésre látszik könnyűnek.
A norvégok például Luxemburgba látogatnak, s bár a vetélytárs eddigi góltalan-ponttalan teljesítménye elvben mosolygós kilencven percet ígér, biztosra aligha mehetnek a vendégek. Már csak azért sem, mert támadójátékukban akadhatnak problémák: Flo a bokájával bajlódik, Carew eltiltása miatt nem játszhat, míg a középpálya egyetlen, igazán támadó szellemű klasszisa, Riise az utolsó edzésen az idő nagy részét bokája jegelésének szentelte. S ez baj, mert ahogy Nils Johan Semb kapitány fogalmazott: "Hiába vannak jó csatáraink, nincsenek olyanok mögöttük, akik meg tudják játszani őket. Középpályásaink nagy része inkább védő, nem nagyon lő gólt, s ez még több terhet rak az ékek vállára.” Márpedig ha a románokat rútul elagyabugyáló dánokkal a gólkülönbségben is lépést akarnak tartani, a norvégoknak ki kellene tömniük a luxemburgiakat – ami a fentiek fényében nem lesz könnyű.Eközben Morten Olsen éppen azon fáradozik, hogy fiait visszatérítse az anyaföldre. Az aggodalom jogos: ha az ember könnyed úri ötöst hint Romániának Bukarestben, nem biztos, hogy négy nappal később, Koppenhágában véresen komolyan veszi a Bosznia elleni mérkőzést. Mindazonáltal Olsen legalább három dologban bízhat: 1. futballistái profik; 2. hallgatnak Tomasson intelmeire, aki hat éve ott volt Szarajevóban; 3. a sok sérült miatt automatikusan kialakul az az érzés, hogy muszáj összekapniuk magukat.Az első pont magától értetődik, a másodikkal kapcsolatban viszont illik elmondani, hogy 1997-ben a dán focihistória egyik legsötétebb napján a válogatott 3–0-ra veszített a szerdai ellenféllel szemben. Tomasson a jelenlegi csapatból egyedüliként "élvezte végig” élőben a bosnyákok "pörformanszát”: "Technikailag rendkívül képzett játékosokról van szó, csak rajtunk áll, engedünk-e nekik teret ahhoz, hogy megmutassák, mit tudnak. Ha nem, a győzelem könnyen elérhető.”Egyedüli könnyebbség, hogy a ’97-es osztás bosnyák főszereplője, az akkor két gólt szerző Bolics sérülés miatt el sem utazott Dániába – igaz, a hazaiaknál szintén van jó néhány "invalidus”: Grönkjaer hasfalhúzódással, Poulsen pedig egy durva román belépő nyomán bordazúzódással vette a kórház felé az irányt, míg Rytter combizomsérülése miatt nem játszhat. Bónuszként Laursennek sárga lapjai miatt kell kihagynia a partit, azaz van, ami elterelheti a bukaresti parádéról a figyelmet.
Legfrissebb hírek

Izgatott és sikerre éhes a Ferencvárostól távozó Gruber Zsombor

Légiósok
33 perce

Tekintse meg Csongvai Áron első franciaországi gólpasszát!

Légiósok
37 perce

Győri-Lukács Viktória: Jó lenne, ha már kezdődne az idény

Kézilabda
51 perce

Gróf Dávid aranyérmesként jutna vissza az élvonalba a diósgyőriekkel

Labdarúgó NB II
1 órája

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
1 órája

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
1 órája

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
2 órája

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
3 órája