Natalja Akimova és a Nyíregyháza búcsúja

Vágólapra másolva!
2003.03.27. 22:49
Címkék
Az NRK-Nyíregyháza zseniális képességekkel megáldott feladója, Natalja Akimova nem tűnt fel a Folyondár utcai csarnokban. Kezdeti érdeklődésünkre azt a választ kaptuk, hogy hiányzásának anyagi természetű okai vannak. Úgy hallottuk, hogy a klub egy-két havi járandóságukkal tartozik a játékosoknak, ezzel kapcsolható össze a légiós távolmaradása. A találkozó után Ludvig Zsolt megerősítette ezt a hírt, és – ahogy a játékossal is megegyezett – a következőképpen vázolta fel a hátteret: "A klub korábban ígéretet tett a tartozások rendezésére, ám ezek az ígéretek nem valósultak meg száz százalékig. Akimova tudatta, ha nem jut hozzá az elmaradt fizetéséhez, akkor nem utazik el velünk a kupadöntőre. Ezt a szerdai edzésen egyértelműsítette, én pedig elfogadtam – amellett hogy kölcsönösen felmondjuk a szerződést. Ugyan Natasa szerdán este újra bejelentkezett, és jelezte, hogy mégis eljönne reggel, ez már nem fért bele az elképzelésembe, lélektanilag a csapatot is hátrányosan érintette volna. Tehát valóban nem számítunk már a játékára a továbbiakban, nincs viszszaút.”Az edző még hozzátette, hogy mind jogilag, mind morálisan korrektül járnak el, Akimova mindenképpen megkapja az elmaradt járandóságát. A tényen azonban nem változtat: szerdán Akimova és Nyíregyháza útjai elváltak.
Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
1 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
1 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
1 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
2 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
3 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
4 órája
Ezek is érdekelhetik