Ritmikus gimnasztika - Céljuk a kvótaszerzés

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.03.24. 21:07
Címkék
A Hotel Stadionban fogadta a sajtó képviselőit a szeptember 24. és 28. között Budapesten sorra kerülő ritmikusgimnasztika-világbajnokság szervezőbizottsága, amely fél évvel az esemény előtt az előkészületekről tartott tájékoztatást.
Mint Szabó András, a MATSZ elnöke és Hajdu Miklós, a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség elnöke elmondta, a tavalyi rendkívül sikeres debreceni torna-vb után az rg-sek is arra törekszenek, hogy a 26. világbajnokságukat felejthetetlenné tegyék a hazai közönség számára. Amire minden esély meg is van, hiszen olimpiai kvalifikáló verseny lévén 50 ország legjobb versenyzőit várják majd a Budapest Sportarénába. Forgács Róbert, a szervezőbizottság ügyvezetője bemutatta a vb logóját, amelyet Németh Levente grafikusművész készített, s egy levegőben szökellő, szalaggyakorlatot bemutató nőalakot ábrázol.Varga Judit versenyigazgatótól megtudhattuk, hogy az öt versenynapon kilenc döntőt bonyolítanak le, s hogy ezt a programot tartani tudják, vagyis a tempó kellően feszes legyen, a Budapest Sportaréna küzdőterét a selejtezők idején hangszigetelt függönnyel választják ketté, hogy egy időben két szőnyegen is folyhasson a küzdelem. Amelynek ráadásul különösen nagy lesz a tétje, hiszen egyéniben húsz, míg csapatban nyolc olimpiai kvóta talál itt gazdára. Végül a hazai válogatott keretet a vb szakmai igazgatója, Gyerőné Fritsch Zsuzsa ismertette, hozzátéve, hogy ugyan rendkívül nehéz lesz athéni repülőjegyhez jutni, versenyzőink természetesen mindent megtesznek érte. A keret egyébként a következő: az egyénire Haris Brigitta, Mészáros Zsófia, Csonkás Szilvia, Kiss Katalin, Királyvári Nikolett, Daróczi Petra, míg a kéziszer-csapatversenyre Farkas Aliz, Horváth Erika, Mórocz Eszter, Pollner Mária, Weininger Mildred és Maros Judit készül.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
4 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
5 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
5 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
6 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
6 órája
Ezek is érdekelhetik