Sportpolitika - Néhány napon belül utalják a pénzt

Vágólapra másolva!
2003.03.10. 21:22
Címkék
A Nemzeti Sportszövetség (NSSz) és a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) január 28-i sajtótájékoztatóján többek között elhangzott, hogy az NSSz a tavalyi 450 millióval szemben az idén 700 millió forintot oszthat szét, és a két szervezet vezetői ígéretet tettek arra, hogy ezúttal a megszokottnál korábban, "leghamarabb február végén hozzájuthatnak a pénzhez a szövetségek.
Március közepén járunk, ám a pénzt egyelőre senki sem kapta meg. Vannak szövetségek, ahol a kényszerhelyzetben a vezetők előlegezik meg azt, hogy a válogatott nemzetközi versenyre utazhasson, máshol azonban nem csak a vezetőkön múlik a működés. Kovács Tamás vívófőtitkár elmondása szerint a hét végi junior országos bajnokságot a jelen állás szerint csak úgy tudják megrendezni, ha az orvos, a fegyvermester és a versenybírók ingyen dolgoznak, és majd utólag kapják meg fizetségüket. A női tőrözők pedig csak akkor utazhatnak el a salzburgi Világkupára, ha valaki megelőlegezi nekik a szükséges összeget. Megkérdeztük Berényi Jánost, az NSSz elnökét: mikor számíthatnak pénzre a szövetségek?"Éppen ma találkoztam Köpf Károllyal, a minisztérium sportügyekért felelős helyettes államtitkárával, valamint Schmitt Pál MOB-elnökkel, és rákérdeztem, mikor jutnak pénzhez a szövetségek. Azt a választ kaptam a helyettes államtitkártól, hogy néhány napon belül utalják az összeget. Érthető a szövetségek aggodalma, de még egy kis türelemre van szükség, és megkapják a pénzüket.”
Legfrissebb hírek

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
19 perce

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
25 perce

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
40 perce

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
1 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
1 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik