Jégkorong - A románok már biztos feljutók

A. V.A. V.
Vágólapra másolva!
2003.03.10. 21:03
Címkék
Már a zárónap előtt eldőlt, Románia az utolsó forduló eredményétől függetlenül feljutott a divízió1-be, ugyanis legyőzte a második helyen álló hollandokat, akik pontszámban ugyan még beérhetik a listavezetőt, de egymás elleni meccsük végeredménye miatt megelőzni már nem tudják.
A németalföldiek egyébként éppen a mieink ellen lépnek jégre zárásként, egy esetleges magyar győzelemmel helyet cserélne a két gárda, ám az így kivívott ezüstéremmel sem lenne maradéktalanul boldog Vladimir Matejov kapitány és alakulata, hiszen az eredeti cél kimondva-kimondatlan a feljutás volt. Ehhez képest azonban még az is elképzelhető, hogy a dobogóról is lecsúsznak korosztályos válogatottjaink, hiszen ha kedden az Oranje legyőzi őket, és a már ünneplő románok pontot veszítenek a hazaiakkal szemben, csak a negyedik hely jut a mieinknek.Divízió–2-es ifjúsági világbajnokság, B-csoport, Belgrád

Még nem közölt eredmények: Románia–Litvánia 5–2 (1–0, 3–2, 1–0), Hollandia–Szerbia–Montenegró 5–2 (2–0, 2–2, 1–0), Hollandia–Dél-Afrika 8–3 (2–1, 2–0, 4–2), Szerbia–Montenegró–Litvánia 4–3 (2–0, 0–2, 2–1), Románia–Hollandia 7–4 (3–2, 2–1, 2–1), Szerbia– Montenegró–Dél-Afrika 4–1 (0–1, 1–0, 3–0)
Az állás
1. Románia 4 25–8 8
2. Hollandia 3 1 22–12 6
3. Magyarország 2 1 1 22–12 5
4. Szerbia–Montenegró 2 1 1 12–11 5
5. Litvánia 4 9–25 0
6. Dél-Afrika 4 5–27 0
Legfrissebb hírek

Vizes vb: Wladár Sándor átvette a zászlót

Vizes vb 2025
1 perce

Kós Hubert nyolcadik lett az 50 hát döntőjében – a vizes vb utolsó napjának történései

Vizes vb 2025
10 perce

Az újpesti Horváth Krisztofer Győrben is villanhat

Labdarúgó NB I
25 perce

Liga 2: rivális elleni döntetlennel kezdte az idényt a Sepsi OSK

Minden más foci
45 perce

Fury most megint azt mondja, nem bokszol többet – nem lesz harmadik meccs Uszik ellen

Ökölvívás
1 órája

Kersák Roland: Legalább egy pontot akarunk szerezni

Labdarúgó NB I
1 órája

A Red Bull-lal a Hungaroringen jubiláló Verstappen nem számít több győzelemre az idén

F1
1 órája

Formula-2: Fornaroli győzelemmel növelte előnyét összetettben

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik