– Nem mondom, fürdődresszben sem mutatott rosszul, na de így…
– Köszönöm, ezek szerint már látta – mondja az olimpiai ezüstérmes hátúszó, Szabó Tünde, aki a ma megjelent Playboy címlaplánya.
– Igen, és gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki gratulál.
– Aki eddig látta, csak jót mondott.
– Azt tudja, hogy áttört egy falat?
– Mire gondol?
– Ön az első olimpiai érmes magyar sportoló, aki nekivetkőzött. Nehezen állt kötélnek?
– Egyáltalán nem. Az egyik nap felhívott telefonon Pósa Árpád, a Playboy főszerkesztője, én pedig egy nap gondolkodási időt kértem. Átgondoltam, és másnap igent mondtam. Az életem olyan korszakát élem, amelybe ez a fotózás belefér. Tizenegy éve fejeztem be a pályafutásomat. Ha akkor kérnek fel, biztosan nemet mondok, most egészen másképp látom a világot. Egyáltalán nem érzem kellemetlennek, kínosnak, hogy megjelent rólam több erotikusnak mondható felvétel. Sőt, úgy érzem megtiszteltetés, hogy ennek a nívós, elegáns újságnak márciusban én lehetek a címlapján.
– Volt valamilyen különleges kérése a fotózás alatt? Mondjuk, hogy a köldökét ne hangsúlyozzák…
– Csupán annyit kértem, hogy ne kihívó képek készüljenek, hanem olyanok, amelyek a nőiességet helyezik előtérbe. Nem csalódtam. Profi embereket ismertem meg, mindenbe bevontak, a felvételek kiválasztásában is részt vettem. Úgy érem, ez a sorozat tökéletesen kifejezi a személyiségemet.
Névjegy
SZABÓ TÜNDE
Született: Nyíregyháza, 1974. május 31.
Klubja: Nyíregyházi Vasutas SC (1980–1992)
Legjobb eredményei: olimpiai 2. (100 m hát, Barcelona, 1992); vb-2. (100 m hát, Perth, 1991); 2x Eb-2. (100 m és 200 m hát, Athén, 1991)
– Mit szólt a képekhez a családja?
– Még nem kaptam kritikákat, aki eddig látta, elégedett volt a fotókkal. Egyébként furcsa, de egyáltalán nem úgy tekintek ezekre a felvételekre, mintha én lennék rajtuk. Ön is látta, mégsem érzem úgy, hogy meztelenül állok ön előtt.
– Pedig…, de inkább menjünk tovább. Nem fél attól, hogy megszólják Nyíregyházán? Tudja, mindenki ismer mindenkit…
– Nem is érdekel, felnőtt nő vagyok, el tudom dönteni, mit vállalok el. Ugyanakkor biztos vagyok benne, senki sem fog rosszallóan beszélni rólam. Kétségtelen, a márciusi Playboy után másképp fognak rám nézni – akár még a közértben is –, de ez egyáltalán nem zavar. Remélem, senkinek sem okozok esztétikai csalódást az aktsorozattal.
– Tizenegy éve nem úszik, ám a felvételek tanulsága szerint ha két deka súlyfeleslege van, akkor már sokat mondtam.
– Pedig higgye el, nem mozgok rendszeresen. Az utóbbi években nem sokat tettem azért, hogy ilyen legyen a külsőm. Mindent az úszás során alapoztam meg.
– Titok, hogy mennyi pénzt kapott a képekért?
– Igen, titok.
– Akkor úgy kérdezek: annyit ajánlottak, hogy egy nap után igent mondott, vagy nem is kellett olyan sokat kínálniuk, mivel ön is erre vágyott?
– Az, hogy mennyi pénzt utaltak át a számlámra, nem nyilvános. Amúgy pedig nem volt akkora jelentősége
a pénznek, mint ahogy az ön kérdéséből kiviláglik. Maradjunk annyiban, ha én nem akartam volna,
nincs az a pénz, amiért igent mondok.
– Lesz folytatás?
– Azt hiszem, ez volt az első és egyben az utolsó alkalom, többet nem vetkőzök le.
– Furcsa, jó ideje kérdezgetem, de a hátúszás, a barcelonai olimpia, az ezüstök még nem kerültek szóba. Pedig Szabó Tünde – eddig – csak az úszás révén adott témát.
– Mivel az élsportot hosszú évek óta befejeztem, ebben a tekintetben nem szolgálhatok hírekkel. Az úszástól amúgy nem szakadtam el, elvégeztem a Testnevelési Egyetem szakedzői szakát, és jelenleg a nyíregyházi sportiskolában oktatok. Alsó tagozatos gyerekeket tanítok meg az úszásra, és mellette van egy saját úszóiskolám is.
– Amikor cirka hat éve megszületett a kislánya, azt mondta, szeretné, ha ő is úszó lenne. Az is lesz?
– Amit akartam, bejött, Evelyn is úszik. Képzelje, ugyanolyan akaratos mint én voltam, és alkatra is olyan, mint én. Vékony, laza, akár még hátúszó is lehet belőle.
– Lefogadom, hogy magácska az edzője…
– Igen, ám félő, ha én is maradok, nem lesz belőle olimpiai érmes.
– Miért is?
– Nem csak vele, a többi gyerekkel sem tudok szigorú lenni. Engedékeny vagyok, talán túlságosan is. Persze ennek is megvan az oka, a saját bőrömön tapasztaltam anno, micsoda szenvedéssel is jár az eredményesség.
– Szokott az úszással álmodni?
– Néha. Általában a verseny előtti állapotot álmodom vissza. A döntő előtti készülődést. Érdekes módon mindig gyengének érzem magamat, és tartok a versenyzől, attól, hogy gyenge, rossz leszek. Mindig felébredek.
– Pedig nem mondhatja azt, hogy rémálom volt a pályafutása. Ugyanakkor lehet némi hiányérzete, hiszen ha nincs Egerszegi Krisztina, akkor most mindenki a Szabó-korszakként aposztrofálná a kilencvenes évek elejét.
– Higgye el, soha sem volt gondom azzal, hogy Krisztina mindig megelőzött. Fel tudtam dolgozni: én vagyok a világ második legjobb hátúszója. Sőt, örömmel gondolok vissza a világversenyekre. Arra, amikor a barcelonai olimpián második lettem Egér mögött száz háton, arra is, amikor a perthi vébén lettem ezüstérmes, és az athéni két második helyezésem is boldogsággal töltött el. Nincs, tényleg nincs hiányérzetem.
– Tarjta a kapcsolatot Egerszegivel?
– Két hete találkoztunk egy televíziós felvételen. Furcsa érzés volt belegondolni, hogy néhány éve még mindketten úsztunk, most pedig gyereket nevelünk, édesanyák vagyunk.
– Ha gonosz lennék, azt mondanám, nem csak a medencében, a gyerekek számában is ő vezet…
– Nem tudom, lesz-e testvére Evelynnek. Két éve elváltam, egyelőre nem gondolkozom azon, hogy lesz-e még babám.
– Mit gondol, mit fog szólni a mostani aktfelvételekhez a kislánya mondjuk tíz év múlva?
– Szerintem elégedetten fogja nézegetni őket. Mint az én édesanyám. Amikor megmutattam neki a felvételeket, rám nézett és csak annyit mondott: szép vagy lányom, büszke vagyok rád!