Fél gőzzel is teljes BSE-fölény

FEDOR GÁBORFEDOR GÁBOR
Vágólapra másolva!
2003.02.22. 22:53
Címkék
A képzeletbeli bajnoki dobogó középső és alsó fokán tanyázó csapatok pozíciója, valamint a mérkőzést megelőző edzői kívánságok  Kasziba István elegáns győzelmet remélt, kollégája, Németh Lajos pedig felszabadult játékot kért tanítványaitól  alapján arra lehetett számítani, hogy élvezetes összecsapásban gyönyörködhetnek a találkozóra kilátogatók.
Az első labdamenetek némiképp igazolták is a várakozást, a hazaiak, elsősorban Szendrői Ildikó eredményessége révén, többször is megoldhatatlan feladat elé állították a Fekete Krisztina blokkjaival lépést tartó városmajoriakat. 10:9-es vezetésnél azonban alábbhagyott a Gödöllő lendülete, a centerposzton elmaradó hazai pontok és a védekezési hiányosságok miatt pillanatok alatt felduzzadt és behozhatatlanná vált a BSE előnye. Németh Lajos az első felvonás végén kettős cserével próbált "megágyazni” a folytatásra, ám taktikai húzása ezúttal nem járt sikerrel. A fővárosi különítmény lényegesen pontosabban terelte a játékszert: Danada Elita és Szórád Lívia elemi erővel sáncra ütött, majd onnan vonalon túlra pattant labdáival szemben rendre tehetetlennek bizonyultak a figyelmetlenül és visszafogott elszántsággal játszó vendéglátók. Kevesen hitték, hogy az ez idő tájt jócskán ellaposodott ütközet tartogat még olyan fordulatot, ami lázba hozza a kedvenceik teljesítményétől cseppet sem elragadtatott gödöllői szurkolókat.

A négyesütô Danada Elita (szemben) tíz, pontot érô akcióval gyengítette a Gödöllôt
A négyesütô Danada Elita (szemben) tíz, pontot érô akcióval gyengítette a Gödöllôt
A négyesütô Danada Elita (szemben) tíz, pontot érô akcióval gyengítette a Gödöllôt
A városmajori társulat rontássorozatának köszönhetően a hazaiak 13:19-ről indulva 24-nél utolérték riválisukat a második szettben, ám a szigorú mesterük utasításaitól lábra kapott városmajoriak Szórád védhetetlen ütésével és Pethő Anita hatékony sáncával azonnal elfojtották a kisvárosi formáció próbálkozását. A számos nyitási és nyitásfogadási bakival terhelt záró játékrész az eredmény alakulása szempontjából a középső szettet idézte, ám a játék színvonala a hálóval való nem kívánt találkozások és a szabálytalan labdaérintések miatt időnként már arcpirítóvá "fajult”. A győzelmét végül fél gőzzel is biztosító BSE ebben a játékrészben is adott esélyt ellenfelének a felzárkózásra, amivel az ezen a napon valós tudásuktól messze elmaradó gödöllőiek csak néhány pont erejéig tudtak élni.
A fővárosiak újabb sikerükkel bebetonozták magukat az alapszakasz második helyére, a gödöllőieknek viszont még keményen meg kell harcolniuk a harmadik pozícióért.

Mestermérleg
Németh Lajos:
– Ma gyengélkedtünk egy nagyot. Remélem, rövid ideig tart a lábadozás.
Kasziba István: – Általában az első labda bejátszásában nyújtottunk jobb teljesítményt ellenfelünknél, ami később kiterjedt a játék minden elemére.
Az állás
1. Nyíregyháza1816251:1134
2. BSE1915448:1834
3. Gödöllő1911837:3130
4. Vasas1910941:3729
5. Kecskemét189933:3427
6. Jászberény1971231:4026
7. Szeged1941517:4923
8. Miskolc1931615:5322
Legfrissebb hírek

Felavatták Beckenbauer szobrát az Allianz Arénánál

Német labdarúgás
17 perce

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
21 perce

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
26 perce

Vuelta: Philipsent nem lehetett megverni a sprintben

Kerékpár
55 perce

Schröder vezérletével Németország az első döntős a kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
58 perce

Davis-kupa: Fucsovics Márton–Lukas Neumayer

Tenisz
1 órája

Továbbra sem engedélyezik az oroszok indulását a bobosoknál

Téli sportok
1 órája

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik