Gondolatok a Könyvtárról

Mint ismert, ama bizonyos pozsonyi mérkőzésen a tót ultrák jóformán végighuhogták a meccset, minthogy Ashley Cole és Emile Heskey elég komolyan kivette a részét az összjátékból. Cole például elmesélte, hogy amikor elment a labdáért egy taccsnál, "még a hordágyat kezelő brigád tagjai is vadul huhogtak.” Miközben az angolok hüledeztek, hogy 2002-ben még előfordulhat ilyesmi, a szlovák szövetség elnöke, Frantisek Laurinec próbálta magyarázni a nem túl fényes bizonyítványt: "Szlovákiában szinte nincsenek is színes bőrű futballisták. Az emberek számára ez új. Persze, a jövőben megpróbálunk keményebbek lenni – noha megjegyzendő, a szlovák gazdaság ott tart, ahol az angol húsz évvel ezelőtt. Az emberek nem igazán boldogok, nagy a munkanélküliség, ez valóságos táptalaja a huliganizmusnak.”Kétségtelen, két évtizede Angliában vesztésre állt a foci a szurkolói őrülettel szemben: akkoriban nem volt ritka, hogy banánokkal hajigálták meg a színes bőrűeket. A nagyobb botrányok után viszont sikerült olyan keményen fellépni, hogy nem csupán a vandalizmust, de a gyűlöletet is kiirtották az arénából. Ami annyiban érdekes, hogy manapság a szigetországban az elitjátékosok 15 százalékát adják a feketék – ám immáron nem kell tartaniuk attól, hogy huhognak nekik.Ugyanakkor Kelet-Európában, no és a mediterrán térségben továbbra sem sikerült megfékezni a lelátó dühét. "Európa nagyot változott, a kisebbségek egy sor tehetséggel árasztották el az itteni futballt, s minthogy az afrikaiak immáron keleten próbálnak megélhetést találni, egyre több a konfliktushelyzet. Csakhogy ez ellen muszáj fellépni – közölte az UEFA kommunikációs igazgatója, Michael Lee. – A színes bőrű futballisták első generációja borzalmas dolgokon ment keresztül, míg ma már a szélsőjobbos nézetek ellen a társadalomban is élesebb az ellenállás, azaz jó úton haladunk – más kérdés, hogy a stadionokban még sok a tennivaló.”Merthogy Spanyolországban is elég szépen kapnak azok, akiknek nem fehér bőr feszül a képükön (ahogy Kasey Keller, a Tottenham egykor Hispániában védő kapusa mondta: "arrafelé a toleranciaszint sokkal lejjebb van, mint másutt”), s Olaszországban is akad gond bőven. Az egyik legfertőzöttebb részleg a Lazio-tábor, amely például a következő felirattal fogadta a rasszizmus elleni kampányhoz csatlakozó Roma-ászt, Francesco Tottit: "Totti, te nemet mondasz, mi igent.” Aztán említhetnők még a veronai vadorzókat is, akik megfenyegették a klubvezetést: nehogy fekete játékost merjen igazolni. De még az olyan, vegyes etnikumú országokban is becsap olykor a ménkű, mint Ausztria ("Sieg Heil”-lel fogadta a Sturm-tábor az izraeli Maccabi Haifa játékosait) vagy Hollandia (a PSV-t megbüntették, mert néhány tucat szurkolója megtalálta az Arsenalból Thierry Henryt).S ha már a londoniak említettük: sokan mondják, jó volna, ha egész Európa eljutna arra a szintre, ahol a Highburyben tartanak. Az egyesület valaha volt legeredményesebb játékosa, Ian Wright minden meccs előtt kimegy a kezdőkörbe, meghajol négyfelé, a közönség pedig egy emberként ünnepli a színes bőrű fenomént, aki manapság tévékommentátor. Az Arsenal vezetői bevallottan arra törekszenek, hogy még több fekete szurkoló szorítson az együttesnek, amelyben általában öt-hat nem fehér szokott kezdeni. Nem véletlen, hogy a rivális táborok az itteni, semmihez sem hasonlítható civilizáltságot érezvén maguk között a Highburyt csupán "Könyvtárként” emlegetik…