Asztalitenisz - Tét nélkül a horvátok ellen

SEBASTIAN TAMÁSSEBASTIAN TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.02.12. 22:24
Címkék
A magyar női asztalitenisz-válogatott Harkányban a Szuperliga zárófordulójában Horvátország ellen lép asztalhoz. Igazából nincs nagy tétje az összecsapásnak. Az első hely elkelt, hisz' Magyarország és Horvátország legyőzésével a Badescu vezette Románia már bezsebelte a Szuperliga-győzelmet, a mostani találkozó csak azt hivatott eldönteni, melyik nemzeti csapat végez a második, és melyik a harmadik helyen. Sőt, mivel a negyedik helyet minden bizonynyal Németország szerzi meg, így a mostani ütközet még az Eb-sorsolás szempontjából is teljességgel érdektelen, hiszen a március végi courmayeuri kontinensviadalon szinte mindegy, hogy az első helyezett román, vagy a negyedik helyezett német csapattal kell esetleg szembenézni a végkifejlet során.Tétje tehát több szempontból sincs a találkozónak, Tarján András szövetségi kapitány szerint mégsem kell érdektelenségtől, vagy unalomba fulladó összecsapástól tartanunk: "Mindig, minden alkalommal győzni szeretnénk, függetlenül attól, hogy mekkora a mérkőzés tétje. A Boros Tamarát soraiban tudó Horvátország ellen külön presztízse van az esetleges győzelemnek, bár igaz, rajta kívül a horvát válogatott nem büszkélkedhet európai klasszisokkal.”Harkányba már megérkezett Boros Tamara, aki a közelmúltban megfázás miatt nem állt asztalhoz a BEK-elődöntőben, a másik két játékos pedig a Bakula–Vaida–Paovic hármasból kerül ki.A magyar válogatott nem a legerősebb összeállításban fogadja a horvátokat. Sőt, azt is mondhatnánk, hogy a válogatottságra leginkább esélyes három játékos közül senki sem játszik, azaz a tartalékok jutnak bizonyítási alkalomhoz. Biztosan nem játszik ugyanis Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina, míg Fazekas Mária továbbra is sérült, így Molnár Zita, Póta Georgina és Lovas Petra veszi fel a harcot Borosékkal.A második hely mégiscsak sokkal jobbat mutatna, mint a harmadik...
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
1 perce

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
14 perce

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
17 perce

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
33 perce

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
36 perce

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
1 órája

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
1 órája

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik