Mesteri játék, határok nélkül

Ha nem tudnánk Polgár Lászlóról, hogy sohasem – na jó, igencsak ritkán – beszél a levegőbe, talán túlzott optimizmussal, ne adj isten elbizakodottsággal is vádolhattuk volna, amikor bő másfél évtizeddel ezelőtt kijelentette, legkisebb lánya, Judit nemhogy tehetségesebb nővéreinél, de majdan a férfiak között is a legnagyobbak között fogják számon tartani, sőt, akár még az erősebbik nem világbajnokává is avanzsálhat. Az akkor a serdülőkor alsó határát súroló kislányról persze a legnevesebb sakktudorok is elismerték, mocorog benne valami, ám az édesapa jövendölését némi tamáskodással fogadták.

Nem cél a női vb-cím

Még akkor sem igazán hittek a Sakkpapának, amikor a csemete tizenkét éves korában előbb a fiúk korosztályos világbajnokságán okította a mezőnyt, majd a válogatott tagjaként – amúgy családi vállalkozásban, hiszen a csapatot Mádl Ildikó mellett két nővére, Zsuzsa és Zsófi alkotta – Szalonikiben megszerezte a magyar női sakkozás első olimpiai aranyérmét. Két évvel később aztán lekopírozta az előbb vázolt produkciót, majd újabb egy esztendő elteltével már a teljes honi sakkelit a lábai előtt hevert: a szuperbajnokságon sem találtatott jobb nála.
Körülbelül innentől kezdett mindenki emlékezni Polgár László szavaira, aki hamar a közvélemény tudtára adta, harmadik gyermekét nem érdekli a női világbajnoki cím, annak ellenére sem, hogy Judit ekkor már két éve vezette a gyengébbik nem világranglistáját, s a férfiak között is magabiztosan lépdelt előre. Az út természetesen meglehetősen rögösnek bizonyult, az ellentábor egy-egy balul sikerült verseny után időről időre igazolni látta véleményét, miszerint még egy Polgárnak sem sikerülhet minden. Judit viszont csattanós válaszokkal, világszenzációt jelentő eredményekkel vágott vissza a rosszmájúaknak, s ha nem is a kezdeti rohamtempóban, de beverekedte magát a világelitbe. Olyannyira, hogy ez év elején – köszönhetően a tavaly őszi, bledi olimpián nyújtott produktumának, ahol rendkívül stabil játékával markánsan hozzájárult, hogy a magyar férficsapat huszonkét év után ismét a dobogóra, annak is a második fokára állhasson – már 2700 Élő-pont állt a neve mellett, s a világranglistán a tizenharmadik helyen jegyezték. A rangsor következő hivatalos kihirdetésekor, április elején viszont már ennél is előrébb kell majd keresni a nevét, hiszen január utolsó heteiben, a hollandiai Wijk aan Zeeben talán élete legjobb eredményét érte el, amikor a négy világbajnokot, az indiai Viswanathan Anandot, az ukrán Ruszlan Ponomarjovot, az orosz Anatolij Karpovot és honfitárását, Vlagyimir Kramnyikot felvonultató mezőnyben veretlenül végzett a második helyen úgy, hogy csak az indiai tudta megelőzni.

Rápihent az olimpiára

– El kell ismernem, szakmailag valószínűleg ez a legutóbbi a legjobb eredményem – értékelte németalföldi produkcióját a kilencszeres Oscar-díjas nagymester, akit a spanyol El Pais című lap az elmúlt évszázad legjobb sakkozónőjének is megválasztott. – Érzelmileg viszont az első olimpiai aranyat, a szuperbajnoki címet, a rapid-sikert Karpov ellen, vagy Szpasszkij legyőzését előrébb sorolom.
– Nem említette a bledi ezüstöt!
– Természetesen az előbb felsoroltak közé illik.
– Ráadásul egy remek sorozat kezdetének bizonyult, hiszen azóta szinte nem tud hibázni. Decemberben Benidormban egy rapid versenyen diadalmaskodott Karpov és Ponomarjov előtt, utána pedig jött Wijk aan Zee.
– Én kicsit korábbra datálnám a kezdetet. A lengyel Polonia játékosaként harmadikok lettünk a BEK-ben, és már akkor jó formában éreztem magam. Utána egy holland tornán kicsit tartalékoltam, mondhatni rápihentem az olimpiára, ahol azt hiszem, nem vallottam szégyent. Igaz, játszhattam volna szebben is, de most az eredményesség volt az elsődleges.
– Meglep, hogy ezt mondja, ugyanis egy évvel ezelőtt még pontosan az ellenkezőjét állította. Akkori véleménye szerint egy szép játszma többet ér, mint egy sablonos győzelem.
– Tényleg ezt mondtam volna? Változnak az idők…
– Pedig akkor sem tűnt magyarázkodásnak, hiszen éppen saját Élő-csúcsa közelében járt. Igaz, azóta már túlszárnyalta.
– Az elmúlt időszakban minél stabilabban szerettem volna játszani, és az eredmények azt bizonyítják, sikerült. Ennek köszönhető, hogy előbb elértem, majd át is léptem a kétezer-hétszázas határt. Erőt és önbizalmat merítettem belőle, ami Wijkben meg is látszott a játékomon.
– Három győzelmet aratott, de ami sokkal fontosabb, nem kapott ki. Gondolom, ezzel a teljesítménnyel még az amúgy maximalista édesapja is elégedett volt.
– Természetesen örült neki, de azért megjegyezte, hogy az utolsó fordulóban nyerhettem volna, és akkor a végső siker is az enyém.
– Szinte nem is ő lett volna, ha maradéktalanul elégedett. Tényleg, mennyire van még beleszólása a felkészülésébe?
– Ha véleménye van, meghallgatom, de már nem befolyásol olyan mértékben, mint korábban.
– És inspirálni mennyire tudja még? Most, hogy márciusban vélhetően már az első tízben jegyzik a világranglistán, ismét téma lehet a világbajnoki cím, amelyet ő már évek óta emleget?
– Más dolog a rangsor, az Élő, és teljesen más egy címmérkőzés.
– Tehát fenntartja, hogy az már nem érdekli?
– Ha odakerülnék, hogy már konkrét lehetőségem lenne rá, biztosan elgondolkodnék rajta. De ez nem olyan egyszerű.
– Tegyük fel, mégis összejönne egy vébédöntő. Tudná vállalni az ezzel járó megpróbáltatásokat?
– Az biztos, hogy minden eddiginél komolyabban kellene készülnöm, minimum fél évig.
– A családja, konkrétabban a férje mennyire toleráns?
– Abszolút mértékben, és nagyon büszke rám. Ha csak teheti, elkísér a versenyeimre, még a karrierjénél is fontosabbnak tartja, hogy megteremtse nekem a megfelelő feltételeket, légkört.
– Főz, mos, takarít?
– Annyira azért nem lehetek elfoglalt, hogy így elhanyagoljam. De tényleg mindenben számíthatok rá.
– Tőle tehát nem függ a folytatás, de a nővérei sem uruk és parancsolójuk miatt áldozták fel a karrierjüket.
– Gondolom, a gyerekre, gyerekekre céloz. Mi is szeretnénk babát, de szerintem ez nem jelenti automatikusan a pályafutásom végét.
– Két etetés között, pelenkázás után az elemzések fölé görnyedne?
– Egy ideig vélhetően nem foglalkoznék a játékkal, de nem feltétlenül szükséges éveket kihagyni.
– Ezen a szinten azért nem is szerencsés.

Fér még a vitrinbe

– Egy év nem a világ. Az akaraterőn múlik minden. Ha az embernek céljai vannak, sokkal könnyebb.
– Ezek szerint önnek vannak még?
– Kinek nincsenek?
– Már úgy értem, a sakkban.
– Sohasem fogom abbahagyni, nekem ez az életem, valahol a munkám és egyúttal a hobbim.
– Szerencsés ember.
– Nem csak szerencse kérdése. Rengeteget dolgoztam érte, hogy erre a szintre eljussak.
– Lehet még feljebb is?
– Papíron határtalan magasságokba lehet emelkedni, valójában viszont sokat már biztos nem. Néhány pontot, helyet. De már az is előrelépés lesz, ha hosszú időn keresztül tudok majd úgy játszani, mint tettem azt Hollandiában.
– Ha így lesz, állandóva válik a sajtó zaklatása. Amióta hazajött, szinte mindig foglalt a telefonja, pedig gondolom, jólesne egy kis nyugalom, hiszen nemrég jutottak túl egy tatarozáson is.
– Egyáltalán nem zavar, ez is hozzátartozik ehhez az élethez.
– Akárcsak az Oscar-díj. Van még hely a vitrinjében?
– Valahogy csak megoldjuk. Ha máshogy nem, kicsit átrendezzük a lakást…