Jagrék nem adják olcsón a bőrüket

Vágólapra másolva!
2003.01.31. 20:25
Címkék
Az idén a floridai Sunrise ad otthont az 53. NHL All Star-gálának, amellyel kapcsolatban a legfontosabb tudnivaló: 1997 után ismét a Keleti, illetve a Nyugati főcsoport legjobbjai csapnak össze. (A köztes időszakban Észak-AmerikaVilágválogatott derbi néven futott az összecsapás.) A szurkolók által várva várt esemény természetesen nem a nagy meccsel kezdődik, arra vasárnapig várniuk kell, hanem az ügyességi versenyekkel, amelyekre szombaton kerül sor.
Ami ez utóbbi műfajt illeti, a legerősebben, a legpontosabban lövő és a leggyorsabban korcsolyázó hokis vihet haza egy-egy értékes díjat. A "nehéztüzérek” viadalát minden bizonnyal Al MacInnis, a St. Louis veterán bombázója nyeri majd meg, elvégre ő hat alkalommal diadalmaskodott már ebben a műfajban – tavaly csak azért nem, mert sérülés miatt kihagyta a gálát. Távollétében Szergej Fjodorov, a bajnoki címvédő Detroit orosz mágusa vitte el a pálmát a maga 163 kilométer/órás sebességű löketével. Fjodorov amúgy a gyorsasági versenyben sok jóra számíthat, már csak azért is, mert Sami Kapanen (Carolina) nem indul harcba a címvédésért – ugyanakkor Markus Näslund (Vancouver) és Jarome Iginla (Calgary) éppen az ismétlésért száll ringbe a pontosan lövők versenyében.Az újoncok mérkőzése – amelyen nem csupán újoncok, hanem akár harmadévesek is szerepelhetnek – igazi gólfesztivált ígér, legalábbis a tavalyi eseményekből kiindulva: esztendeje az egykori Los Angeles-i edző, Barry Melrose dirigálta fiúk 13–7-re nyertek az annak idején a Kingsben hokizó Jim Fox bandája ellen. Az összecsapás legjobbjává végül az orosz Ilja Kovalcsukot (Atlanta) választották, aki hat gólt, illetve egy gólpasszt jegyzett.És akkor a nagyokról. Annak ellenére, hogy a vasárnapi attrakció nem elsősorban a küzdelemről lesz emlékezetes (tavaly például csupán egy csattanós ütközést jegyezhettünk fel…), javában tart az esélylatolgatás, mind a keleti, mind a nyugati hokisok véleményt formáltak az "üggyel” kapcsolatban. És abban bizony egyetértenek, hogy a nyugatiak tűnnek esélyesebbnek, főleg azért, mert a keletieknél öt kulcsjátékos is hiányzoni fog: Mario Lemieux (Pittsburgh) ágyéksérüléssel bajlódik, Brian Leetch (New York Rangers) a bokáját fájlalja, a rákbetegségéből csaknem egy éve kigyógyuló Saku Koivu (Montreal) kontrollra megy, Mats Sundin és Ed Belfour (mindkettő Toronto) meg csak úgy lemondta a szereplését, természetesen sérülésre hivatkozva. (Csak zárójelben jegyezzük meg: Sundin azóta futószalagon gyártja a gólokat, míg a kapus Belfour örömmel teszi a dolgát a Maple Leafs tétmeccsein…)"Akárcsak az NBA-ben, papíron itt is Nyugat az esélyesebb, de megígérhetem, nem adjuk olcsón a bőrünket. Nyerni akarunk” – jelentette ki a Washington alkalmazásában álló Jaromir Jagr, míg a másik oldalon álló Näslund amondó, "itt az győz, aki frissebben mozog a jégen.” No igen, a svéd világklasszis ugyan nem került be a kezdőcsapatba, de ha klubtársával, Todd Bertuzzival együtt a pályára lép, abban nem lesz sok köszönet, hiszen Näslund egymaga 35 gólt termelt eddig az idényben.Érdemes egy-két szót ejteni a szabályokról is. Amennyiben a három harmadot követően egyenlő lesz az állás, következik az ötperces hirtelen halál, ha viszont az sem hoz döntést, jöhetnek a büntetőlövések. Igaz, nem valószínű, hogy ez be fog következni, minthogy a legutóbbi tizenkét All Star-mérkőzésen átlagban 16 gól született (2001-ben például 26), avagy 3.75 percenként egy. Az All Star-gála kezdőcsapatai
Kelet: Nyikolaj Habibulin (Tampa) – Scott Stevens (New Jersey), Sandis Ozolins* (Anaheim) – Vincent Lecavalier (Tampa), Jaromir Jagr (Pittsburgh), Alekszej Kovaljov (Pittsburgh). Edző: Jacques Martin (Ottawa)
Nyugat: Patrick Roy (Colorado) – Rob Blake (Colorado), Nicklas Lidström (Detroit) – Bill Guerin (Dallas), Teemu Selänne (San Jose), Mike Modano (Dallas). Edző: Marc Crawford (Vancouver)
*Ozolins csütörtökön a Floridától az Anaheimhez került, amely a Nyugati főcsoportban szerepel, de a vezetők úgy döntöttek: a lett hokis ettől függetlenül szerepelhet a keleti gárdában.

Tv: a Sport1 vasárnap 17.15-től felvételről sugározza az ügyességi versenyt, majd 20.30-tól élőben közvetíti az All Star-mérkőzést
Legfrissebb hírek

Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

Úszás
2 perce

A törökök jutottak be elsőként a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
17 perce

Vb-selejtező: Örményország–Írország

Foci vb 2026
23 perce

Újabb kaotikus nap, Egan Bernal négy év után nyert szakaszt háromhetesen

Kerékpár
32 perce

Megállapodtak az évek óta húzódó ügyben, komoly összeget kapnak Hosszú Katinkáék

Úszás
39 perce

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
42 perce

A telt házas Puskás Arénában fogadjuk a portugálokat a vb-selejtező második fordulójában – élő felvezetés

Magyar válogatott
1 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik