Verekedés és büntetésözön

Vágólapra másolva!
2003.01.30. 21:26
Címkék
Dunaferr SE–Alba Volán-FeVita 0–3 (0–1, 0–1, 0–1)
Dunaújváros, 500 néző. V: Fazekas, Evetovics, Abonyi
DUNAFERR: BERÉNYI – TOKAJI, Horváth A., Ladányi, Borbás, Peterdi, Vargyas, Gebei, Kaszala, Balaz, Sándor, Szélig, Vas M., Borsos, Erdősi, Orsó. Edző: Dusan Kapuszta
ALBA VOLÁN: BUDAI – Sille, Tőkési (1), Kovács F., Gröschl 1, Palkovics (1), ONDREJCIK 1, Kangyal, FEDOR (1), Gergely, Simon, Svasznek (1), Szuna, Kiss, Majoross 1, Fodor. Edző: Jan Jasko
Kiállítások: 24 perc + 10-10 perc fegyelmi (Szélig, Horváth A., Vas M.), ill. 36 perc + 10-10 perc fegyelmi (Palkovics, Fodor, Gergely)

Igazából nem volt valódi tétje az összecsapásnak, hiszen a mérkőzés előtt úgy tűnt, a Dunaferr már nehezen szerezheti meg az első helyet a bajnokság végén. De amikor az acélbikák az ördögök ellen csapnak össze, a tét nagyságától függetlenül parázs csatára számíthatunk. Ezúttal sem kellett csalódnunk. Volt összesen 120 perc(!) kiállítás, tömegbunyóval fűszerezve!
Az első harmadban a Dunaferrnél a Fradi elleni "gyakorlás” ellenére folytatódott az Olimpija ellen is látott jó játék, de krónikus helyzetkihagyás: ziccerek sorát hagyták ki Széligék, képtelenek voltak bevenni Budai várát, jobban mondva kapuját. Ezzel szemben a vendégek tulajdonképp első nagy helyzetükre azonnal lecsaptak: Ondrejcik maradt egyedül Berényivel szemben, s higgadtan, ám annál erőteljesebben a kapuba suvasztotta a korongot. A második harmadban káprázatos jelenetek sorozata következett. Előbb kettétört Tokaji botja, Fedor törhetett egyedül kapura, a bot nélküli hazai hátvéd azonban utánament, és korcsolyával blokkolta a lövést. A következő támadásból Majoross szólója nyomán a Dunaferr emberhátrányban 0–2-re alakította az eredményt. Egy perccel később a gólszerzőt palánkra szorították, pechére a lehető legroszszabb helyen, a Dunaferr kispadjánál. A kakaskodásból tömegverekedés lett, legalább tizenöt-húsz játékos részvételével, repültek a kesztyűk, sisakok, elszabadultak az indulatok. A tízperces kényszerű szünet után nagy nehezen folytatódott a játék. A harmadik játékrész eseményei, Gröschl kettős emberelőnyből lőtt gólja, egy kimaradó kettős hazai emberelőny, Ladányi kihagyott büntetője, Orsó gólvonalon végigcsordogáló lövése már sok volt a hazai közönségnek: a jég megtelt szotyis zacskókkal.
A nagy kérdés eldőlt, minden bizonnyal a Volán végez az első helyen, s játssza hazai pályán a döntő esetleges ötödik meccsét, s az is biztos, hogy a vidéki fellegvár együttesénél nem csordul túl a rivális iránt érzett szeretet.

Mestermérleg
Dusan Kapuszta: – A játékosok nem bírták a pszichés fáradtságot. Nagyon csalódottak vagyunk, de gratulálunk ellenfelünknek.
Jan Jasko: – Nehezen tudtunk koncentrálni a rengeteg kiállítás miatt, de a legfontosabb, hogy kihasználtuk helyzeteinket.
Az állás
1. Alba Volán 7 52–15 14
2. Dunaferr 5 3 49–24 10
3. FTC 2 5 28–44 4
4. Miskolc 6 20–66 0
Legfrissebb hírek

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
11 perce

Kétgólos előnyt szórakozott el Románia Cipruson; kulcsfontosságú győzelmet aratott Ausztria Boszniában

Foci vb 2026
17 perce

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Portugália elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
26 perce

Hiába duplázott Varga Barnabás, mégis Portugália nyert a Puskás Arénában

Magyar válogatott
35 perce

Anglia a világbajnoki szereplés kapujába érkezett Szerbia kiütésével

Foci vb 2026
39 perce

A Zöld-foki-szigetek Kamerun legyőzésével egy lépésre a vb-től

Foci vb 2026
1 órája

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
1 órája

Videó: Varga Barnabás góljával szerzett vezetést a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik