Hokiznak vagy számolnak?

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2003.01.24. 22:20
Címkék
Ennyire izgalmasan talán még soha nem alakult az Interliga alapszakasza. A jelenlegi állás szerint matematikailag még öt csapat pályázik az elődöntőt jelentő első négy helyre, gyakorlatban azonban a szlovák HKM Zvolen gárdájának erre egészen minimális az esélye (ehhez az utolsó kettős fordulóban a szlovákoknak nem szabad pontot veszíteniük, a Dunaferrnek pedig pont nélkül kell zárnia a hétvégét), ezért maradjunk a realitásoknál: az tehát szinte már biztos, hogy az Alba Volán-FeVita és a Dunaferr SE mellett két szlovén együttes, az Acroni Jesenice és az Olimpija Ljubljana kerül a legjobb négy közé, a kérdés csak az, hogy milyen sorrendben, ami egyébként egyáltalán nem mindegy, ugyanis a folytatásban, a döntőbe jutásért az első a negyedikkel, a második pedig a harmadikkal játszik majd. Az esélylatolgatások előtt nézzük, hogy miként is áll jelenleg az Interliga mezőnye és hogyan fest az utolsó két játéknap programja:19. játéknap, január 25., szombat: Alba Volán–HDD ZM Olimpija (szlovén), HKM Zvolen (szlovák)–KHL Medvescak (horvát), HK Acroni (szlovén)–HK Slavija (szlovén), Dunaferr– HK Bled (szlovén)20. játéknap, január 26., vasárnap: HKM Zvolen–HC Vojvodina (jugoszláv), Alba Volán–HK Bled, Dunaferr–HDD ZM OlimpijaEbből már könnyen kiszámítható, hogy a székesfehérváriak a hátralévő két meccsen szerzett négy ponttal – amire minden esélyük meg is van – befuthatnak az első helyre (köszönhetően annak, hogy a jeseniceiekkel szemben az egymás elleni eredmények összesítése nekik kedvez), s ez esetben a szlovén együttes lesz a második. Valamivel bonyolultabb a helyzet az alapszakasz dobogójának harmadik fokánál. Jelenleg az Olimpija három ponttal előzi meg a Dunaferrt, ám amennyiben szombaton az Acélbikák legyőzik (és miért ne győznék le?) az utolsó helyen álló Bledet, s ugyanakkor a Volán is begyűjti a három pontot az Olimpijával szemben, akkor a vasárnap, az azonos pontszámmal álló két együtes, a Dunaferr és Olimpija összecsapása dönt a harmadik hely sorsáról, mégpedig ki-ki alapon: amelyikük nyer, az lesz az alapszakasz bronzérmese. A tét tehát nagy, ráadásul a harmadik helyért csatázó felek további sorsa is a saját kezükbe kerül: mivel vasárnap a Volán–Bled összecsapás 14.30-kor kezdődik, így amikor este hat órakor a játékvezető bedobja a korongot Dunaújvárosban, a Dunaferr és az Olimpija játékosai is tudni fogják, hogy az Alba végül az első vagy a második helyen zárta az alapszakaszt, vagyis akár annak szellemében is játszhatnak, hogy az elődöntőben az Albát, vagy esetleg a Jesenicét szeretnék-e inkább ellenfelüknek.De vajon lehet-e, szabad-e taktikázni?Mindkét lehetséges verzió mellett szólnak érvek: az esetleges Volán– Dunaferr elődöntő azt jelentené, hogy biztosan lenne magyar csapat az Interliga fináléjában, viszont ha mindkét magyar gárda szlovén együttessel csatázna a döntőbe jutásért, abból kisülhetne akár egy magyar aranycsata (óriási bravúr lenne!), de rosszabb esetben az is benne van a pakliban, hogy a két Fejér megyei egylet csak a bronzéremért küzdhetne. Szóval lehet számolgatni, bár a jelek szerint sem a fehérváriak, sem az újvárosiak nem foglalkoznak a matematikával, úgy vágnak neki az utolsó két fordulónak, hogy lehetőleg pontveszteség nélkül zárják a hétvégét. Ennek érdekében mindkét oldal a legjobb erőit igyekszik felvonultatni – egyelőre csupán Karol Rusznyáknak, a Volán sérült szlovák légiósának a játéka kérdéses – ami egyértelműen jelzi: taktikázás helyett éles, és a fentiekből következően izgalmas meccsekre van kilátás Székesfehérvárott és Dunaújvárosban.
Az állás
1. Acroni 12 1 2 65–28 37
2. Alba Volán 12 2 63–29 36
3. Olimpija 9 1 4 50–26 29
4. Dunaferr 7 2 1 4 50–34 26
5. Zvolen 6 1 7 39–36 20
6. Slavija 4 1 1 9 33–43 15
7. Medvescak 4 1 10 25–61 13
8. Vojvodina 3 1 11 33–72 10
9. Bled 3 11 30–59 9
Az állás
1. Acroni 12 1 2 65–28 37
2. Alba Volán 12 2 63–29 36
3. Olimpija 9 1 4 50–26 29
4. Dunaferr 7 2 1 4 50–34 26
5. Zvolen 6 1 7 39–36 20
6. Slavija 4 1 1 9 33–43 15
7. Medvescak 4 1 10 25–61 13
8. Vojvodina 3 1 11 33–72 10
9. Bled 3 11 30–59 9
Legfrissebb hírek

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
4 perce

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
26 perce

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
1 órája

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
1 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik