Még nem lehet kilovagolni

Wenger a News of the World múlt vasárnapi számában terített, mégpedig elég határozott kijelentésekkel riogatva a közvéleményt. "Következik a válás, a klubok előbb-utóbb megelégelik a jelenlegi gyakorlatot, és csak indokolt esetben engedik el a válogatottakhoz a játékosaikat. Európa legnagyobb egyesületei rég megalakították a G–14-et, a szervezetnek immáron 18 tagja van, ami bőven elég egy új liga indításához. Ez nem csupán virtuális fenyegetés – ez valódi.” Wengert a FIFA által kiírt, nyári Konföderációs-kupa bőszítette fel, amelyen részt vesz a francia együttes is, így az Arsenalból hét játékos nyáron is kénytelen le-fel rohangászni a gyepen. "Egyik nap a FIFA orvosi bizottságának feje, Jirí Dvorák professzor egy tanulmányban rögzíti, hogy a játékosok túlterheltek, túl sok mérkőzést játszanak, másnap a FIFA szervez egy újabb tornát. Ez egy vicc. Egy ilyen rendezvény senkit sem érdekel, a játékosoknak úgy hiányzik, mint púp a hátukra. Németország, Olaszország és Spanyolország egyaránt lemondta a részvételt a Miki egér-kupán, Franciaország viszont nem, elvégre Új-Zélanddal játszhat, s ez felettébb nagy izgalmakat ígér. Amire én azt mondom, hogy ha az illetékesek továbbra is ragaszkodnak az ilyen nevetséges viadalokhoz, akkor a klubok külön utakra mennek, efelől nincs kétségem. Az ok egyszerű: május közepén vége a Premier League-nek, a következő idényre július ötödikén kezdünk készülni. Ugyanakkor a francia és a brazil válogatottban érdekelt játékosaim június második két hetét a Konföderációs-kupán töltik. Innentől két lehetőségem van: vagy adok nekik öt hét pihenőt, és kockáztatom az Arsenal sikeres szezonkezdését, hiszen augusztusban, különösebb alapozás nélkül lépnének pályára a futballisták; vagy nincs pihenő, ami lehetetlen helyzetet teremt, hiszen tudjuk, hogy a következő idény végén az Európa-bajnokság döntőjében kell szerepelniük a franciáknak. Tavaly világbajnokság volt, azaz a játékosok három egymást követő esztendőt csinálnak végig lazítás nélkül.”
Jóllehet az Arsenal szóvivője később kijelentette, a klub nem kíván kilépni a Premier League-ből, tudható, a Szuperliga régi motívum a kontinens futballjának felső régiójában. 1998-ban még mindenkit letaglózott a hír, miszerint néhány nagyegylet vezetői csendben leszerződtették a Media Partners nevű milánói céget, amelynek munkatársai kész tervekkel kezdték bombázni a nyilvánosságot egy új, a gigászok által megalakítandó s óriási bevételekkel kecsegtető privát bajnokságról. A hullám azonban megtört a sziklaszirten, az UEFA makacs ellenállását látva végül visszavonulót fújtak az érdekeltek: Lennart Johansson, az európai szövetség elnöke ugyanis leszögezte, semmiféle együttműködés sem képzelhető el a távozókkal, akik természetesen automatikusan kizárják önmagukat mindenféle UEFA-rendezvényről. (Igaz, Johansson célzott arra is, hogy nem eszik olyan forrón a kását: "Ha annyira elszántak, miért nem írták alá a papírokat máris, elvégre óriási pénzekről van szó?! Nos, úgy gondolom, hogy ők nagyon is okos emberek, és kíváncsiak minden alternatívára.”)
A következő nagy vihar 2000. május 11-én tört ki: ekkor a hispániai AS című napilap szellőztette meg az újabb tervet a Szuperligáról, amely mögött a spanyol mobilóriást, a Telefónicát sejtette, sőt, megnevezte azt is, akinek kezében az irányítás összpontosult: García Pardót, egy spanyol marketingcég egykori vezetőjét. Az önállósodást az akkoriban fénykorukat élő médiamogulok finanszírozták volna: a Kirch Group, a Canal Plus és BSkyB. Mesés feltételekkel kecsegtették a kiugrást megkockáztató 16 klubot (Juve, Inter, Milan, Bayern München, Leverkusen, Dortmund, Manchester United, Arsenal, Liverpool, Real Madrid, Barcelona, Paris SG, Ajax, Porto, plusz a Chelsea, Lazio, Valencia, Celtic kvartettből kettő): évi 60 millió dollár alapdíj, plusz minden győztes meccs után további 3 millió. Aztán a hárommilliárd dollárosnak mondott projektről is kiderült, még érnie kell, mint a zöld banánnak, az érintettek képviselői inkább csak beszélnek róla, igazi elkötelezettséget jelentő papírokat nem voltak hajlandóak aláírni – azaz megint csak az UEFA-t akarták revolverezni. Azt viszont elég komolyan: Franz Beckenbauer például közölte, ideje, hogy a kontinentális szövetség felhagyjon a képmutatással, hiszen a bennfentesek tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy az UEFA-székház néhány fiókjában kész egy európai szuperliga tervezete. Más kérdés, hogy Bernben ezt senki sem volt hajlandó beismerni, továbbra is csak kontrázgattak a megszólalók, akik az úgynevezett Atlanti Liga ötletét felvető gárdáknak (Ajax, PSV, Rangers, Celtic, Benfica, Sporting, Anderlecht, FC Bruges, IFK Göteborg, AIK Stockholm, Bröndby, FC Köbenhavn) is azt üzenték: kiűzetnek a paradicsomból, ha helytelenkednek.
Az pedig néhány hónapja kiderült: az időközben megalakított s folyamatosan bővített G–14 egyelőre nem akar komolyabb háborúba bocsátkozni Johanssonékkal, elvégre az UEFA által nagy hirtelen kivitelezett BL-reformot – a második csoportkör eltörlését – tagjai többsége ellenezte, apróbb köhintéseknél mégsem ment tovább az új tömörülés. Ami voltaképpen érthető: a focibizniszre manapság cudar idők járnak, mást ne mondjunk, a 2000-es tervek kulcsszereplői közül a Kirch Group tönkrement, a Canal Plus lét s nemlét határán billeg, a BSkyB pedig jelezte, az új tévés szerződés megkötésekor szűkebb marokkal méri majd a fontmilliókat a Premier League-nek.
Persze afelől kétsége sincs senkinek, hogy a sztárcsapatok az első ideális alkalommal otthagynák az ősi rendet – erre utal Wenger téma-melegítése – jelenleg azonban a terep nem igazán alkalmas a "kilovagláshoz”. Vagy ahogy egy másik angliai "főúr”, az MU-t vezérlő Sir Alex Ferguson fogalmazott: "Van, hogy az emberek ötven évig beszélnek efféle forradalmi témákról, aztán mégsem történik semmi.”