A tehetség nagy lehetősége

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.01.09. 21:11
Címkék
A bajnok Zalaegerszeg játékosai az eredeti program szerint szerdán a fővárosban orvosi vizsgálaton vettek volna részt, az időjárás azonban közbeszólt, a pesti túra elmaradt, így a kék-fehérek csak csütörtök délelőtt kezdték el az alapozást (a felmérésre pedig később kerül sor).
"A keretünkből tulajdonképpen csak egy ember hiányzik, a jugoszláv Darko Ljubojevics, aki jelezte, hogy a nagy hó miatt nem tudott otthonról elindulni, de rövidesen ő is csatlakozik a csapathoz” – mondta Bozsik Péter vezetőedző.Lang József egyesületi elnöktől megtudtuk, hogy Igor Budisával már hivatalosan is szerződést bontottak, méghozzá közös megegyezéssel, míg az egyik pillanatról a másikra kámforrá vált kapusról, Szasa Ilicsről annyit tudni, hogy már nem a ZTE keretének tagja, de vele még folyamatban van a szerződésbontás.Nagy Ferenc menedzser arról számolt be, hogy a csapat február 4. és 14. között a ciprusi Episcopiban edzőtáborozik. Az egerszegiek szeretnék, ha minél erősebb edzőpartnerekkel találkozhatnának – az már most biztos, hogy a finn válogatottal összemérik erejüket.Ami érdekessség: a 17 éves Vajda Gábor, aki legutóbb a megyei bajnokságban szereplő Püspökmolnári csapatában futballozott, Egerszegen kezdi meg a felkészülést. Az ifjú labdarúgó a Haladásban, majd Győrött szerepelt, míg az utóbbi három hónapban Hollandiában járt. Az Ajax csapatánál különböző felméréseken is részt vett, és Jámbor László erőnléti edző szerint kiváló eredményeket ért el, és a rotterdami együttes vezetői már közölték, szeptembertől szeretnék szerződtetni a magyar tehetséget.A zalaegerszegi futballisták közül a feszes őszi menetelés miatt többen örültek a hosszú szünetnek, egy labdarúgó viszont már nagyon várta a felkészülés kezdetét. Nagy Lajosról van szó, aki tavaly májusban játszotta utolsó tétmérkőzését."Sajnos, a combizom-húzódásom a reméltnél sokkal súlyosabb volt – kezdte a kiváló középpályás. – Kezdetben úgy nézett ki, csupán néhány hetet kell kihagynom, aztán több mint fél év lett belőle. Az utóbbi három hónapban már sportágat váltottam: triatlonoztam, hiszen úsztam, futottam és kerékpároztam. Egy biztos, ennek köszönhetően remek erőállapotban vagyok…”
Legfrissebb hírek

Nem sikerült befektetőt találni, csődbe ment a patinás francia klub

Francia labdarúgás
13 perce

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
39 perce

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
40 perce

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
1 órája

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
1 órája

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
1 órája

Vízilabda: győzelemmel nyitott az U18-as fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik