Vitorlázás: Litkeyék ötödikek

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2003.01.06. 21:17
Címkék
A magyar vitorlázók közül egyedül a Litkey Árpád, Litkey Csaba páros vett részt a palamosi Christmas Race-en, amelyen a tornádósok között az előkelő ötödik helyet szerezte meg. A válogatott keretbe tartozó kettős ezzel tovább folytatja a sikersorozatát, amelynek következő állomása a februári athéni viadal lehet.
"Jó kis verseny volt, amelyen azért akadtak gondjaink. A nyitónapon például csaknem huszonöt csomós szélben, kétméteres hullámok között kellett vitorlázni, nem csoda, hogy sokan nem tudták befejezni a futamokat. Nekünk is elszakadt a spinakerünk, ám szerencsére azért be tudtunk futni. A folytatásban szélcsend miatt ki kellett hagyni egy napot, s így zárásként újabb három futamra került sor. Itt is akadtak apróbb hibák, például elvétettünk egy bóját, a kölcsönspinaker is szokatlan volt, majd pedig egy kötelünk adta meg magát, ezzel együtt jól szerepeltünk, és összességében az ötödik helyen zárnunk. Mivel Csaba januárban védi meg a diplomáját, legközelebb a februári athéni versenyen igyekszünk folytatni a sorozatot” – foglalta össze a Palamoson történteket Litkey Árpád.
Legfrissebb hírek

Feldhoffer Bálint törött kulcscsonttal fejezett be egy szakaszt a valenciai országúti kerékpáros körversenyen

Kerékpár
23 perce

Milánó-Cortina 2026: az első nap – infóközpont

Téli olimpia 2026
51 perce

Mindhárom csapatunkra kulcsfontosságú meccs vár a női kézi BL-ben

Kézilabda
56 perce

Kristin királynő, a női Phelps

Népsport
1 órája

Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

Vízilabda
1 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!

Labdarúgó NB I
2 órája

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
2 órája

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
9 órája
Ezek is érdekelhetik