Borsodi terembajnokság: Négy autó a nézők jutalma

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.01.06. 21:32
Címkék
Mint arról lapunkban már beszámoltunk, elkezdték árusítani a jegyeket a Borsodi Terembajnokság első két selejtezőjére. A nyíregyházi rendezvény iránt a szabolcsi megyeszékhelyen kívül Debrecenben is élénk az érdeklődés, de ez  akárcsak a bajnokság  hagyományosnak tekinthető: a Loki szurkolótábora minden évben a leglelkesebb, leghangosabb drukkerhad.
A teremfutball ismerői tudják, hogy szombaton és vasárnap is négy-négy gárda lép műfűre, és a szervezők gondoltak azokra is, akik nem a kedvenc csapatuk, hanem –mert a holtszezonban, főképp egy olyan városban, ahol amúgy mostanában nem lehet látni élőben élvonalbeli csapatokat, ilyenek is vannak – a hangulat, a futball miatt indulnak a Bujtosi Szabadidőcsarnokba. Nos, a két napra szóló jegy 1600 forint, míg az egyik játéknapra érvényes belépő 1000 forintba kerül. Szerdától a másik két selejtezőnek otthont adó helyszínen, Dunaújvárosban és Zalaegerszegen is elkezdik a belépők értékesítését. A fővárosi klubok hívei ugyancsak szerdától az adidas Váci utcai szaküzletében juthatnak hozzá valamennyi játéknap jegyeihez. És – ez is hagyomány… – azért is érdemes jegyet váltani, mert minden városban egy (összesen négy) Daewoo Matiz egy esztendeig tartó használatát sorsolják ki az érdeklődők között. A jegyen található szelvényt péntekig kell eljuttatni lapunkhoz azoknak, akik szeretnék az évet egymillió forint tiszta bevétellel kezdeni. A tavaly ismertté vált rúgójátékban a terembajnokság valamennyi játéknapján részt vehetnek a szurkolók, a hat legjobb Debrecenben küzdhet majd a győzelemért járó hét számjegyű összegért.
Legfrissebb hírek

David Beckhamnek a vb-meccsek mellett a wimbledoni tenisztornára is eljutott

Foci vb 2026
11 perce

Vb 2026: Halálosan megfenyegették a lemondott dél-koreai kapitányt

Foci vb 2026
18 perce

Tuboly Máté még nem tudja, hol kezdi az új idényt

Légiósok
26 perce

A kanadaiak sztárja az ezredik

Foci vb 2026
42 perce

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
1 órája

A portugál játékvezetőt kitiltották a kanadai üzletláncból az elmaradt tizenegyes miatt

Foci vb 2026
1 órája

Nem hívták vissza a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség elnökségét a rendkívüli közgyűlésen

Egyéb egyéni
1 órája

Ellenfele megsérült, Fucsovics Márton az első továbbjutó Wimbledonban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik