Versenyfutás Pinte Attiláért

B. G.B. G.
2002.12.28. 22:35
Címkék
Húzzák, halasztják a döntéseket Kispesten, ám úgy tűnik, az év végére azért tisztulhat a helyzet. Hétfőn érkezik Budapestre a Honvéd olasz tulajdonosa, Piero Pini, aki több lényeges kérdésben mondhatja ki a végső s egyben döntő szót. A jövő hét eleje  másként mondva: az év vége  így némi izgalmat csempészhet majd az ősszel temérdek csúfságot megélt Bozsik-stadionba (a Kispest utolsó a Borsodi Ligában), hiszen a labdarúgó-kft. vezetői ekkor határoznak az edzőkérdésről is.
Úgy tudjuk, Szurgent Lajos utóda egy hazájában népszerű horvát szakember, Ivan Buljan, esetleg egy jelenleg is a magyar élvonalban dolgozó edző lehet. A tulajdonosok természetesen egyeztetnek majd a csapat keretének átalakításáról is. Noha péntekre ígérték, várhatóan csak hétfőn döntenek az ősszel a görög Panionioszban futballozó Pinte Attila kölcsönvételéről. A szlovák válogatott játékos ingyen érkezhet Kispestre (csupán vele kell egyezségre jutni), ám megszerzését nehezítheti, hogy a középpályásnak Pozsonyból, de máshonnan is vannak ajánlatai. A szlovák első osztály negyedik helyén álló Petrzalkánál január 6-án kezdődik a felkészülés, ám az ottani vezetők harmadikáig várják Pinte válaszát.
Legfrissebb hírek

Vért izzadva lett bronzérmes a Vasas a női röplabda Magyar Kupában

Röplabda
12 perce

A NEKA 21 góllal verte a Dunaújvárost

Kézilabda
19 perce

Óriási lyuk keletkezett a MotoGP Brazil Nagydíjának célegyenesében

Egyéb autó-motor
25 perce

A Csíkszereda a ráadásban mentett pontot a Farul ellen

Minden más foci
32 perce

A Zalaegerszeg két góllal győzte le az Újpestet, így ismét negyedik

Labdarúgó NB I
35 perce

Tóth Balázs remekül védett, Callum Styles győztes gólt készített elő a Championshipben

Légiósok
55 perce

Mindenki a szerbek elleni meccset várja

Kézilabda
59 perce

Pogacar bukott, felállt és életében először megnyerte a Sanremót

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik