Kiss György találkozott Várszegi Gáborral

K. I.K. I.
2002.12.27. 21:30
Címkék
Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy Kiss György, a Dunaferr ballábas védője az átigazolási szezon egyik legkeresettebb játékosa. A labdarúgót szeretné megszerezni a Ferencváros, az MTK, az Újpest és információnk szerint a Videoton is. Úgy tűnik, a bajnoki tabella első két helyezettje előnybe került, hiszen az zöld-fehérek és a kék-fehérek első embere, Várszegi Gábor pénteken fogadta a játékost.
"Egyelőre semmi hírről nem tudok beszámolni –kezdte a védő. –Csak beszélgettem és ismerkedtem Várszegi Gáborral, még az sem került szóba, hogy a Ferencvároshoz vagy éppen az MTK-hoz szeretne szerződtetni. Talán majd január elején kiderül, hogy hova igazolok. Korábban az Újpest is megkeresett, de a Megyeri útról egyelőre nem hívtak vissza. Van vidéki ajánlatom is, azt is meghallgattam, így több lehetőség közül választhatom ki a legjobbat, de jelenleg még tényleg nem tudom, mi lesz velem. Még a Dunaferr vezetőivel is meg kell állapodnom a szerződésem felbontásáról.”Mint arról korábban beszámoltunk, Kiss György feljelentette a Dunaferrt, amely jelentős összeggel tartozik neki. A liga első fokon a védőnek adott igazat, de elképzelhető, hogy megállapodás születik arról, milyen körülmények közt távozhat a védő Dunaújvárosból, jogi procedúra nélkül.
Legfrissebb hírek

Hansi Flick hosszabbít Barcelonában – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
3 perce

Egyre közelebb a La Liga ahhoz, hogy az ötödik hely is BL-indulást érjen

Bajnokok Ligája
11 perce

Női röplabda: olasz vezetőedzővel folytatja a bajnok Vasas Óbuda

Röplabda
13 perce

„A futball világa nem egy kedves hely” – Endrick reméli, születendő gyermeke nem követi a példáját

Minden más foci
56 perce

Az állatvédők kritizálják a volt Formula–1-es pilótát

Egyéb autó-motor
1 órája

Úszás: Kós Hubert nyerte az 50 hátat Fort Lauderdale-ben

Úszás
1 órája

Pályára sem lépett, hét hét után távozott Japánból a korábbi német válogatott védő

Minden más foci
1 órája

Trófeával koronázhatja meg tavaszát a Kassa

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik